10. fejezet - Dupla rémálom, és a felvonulás előkészülete

Sziasztok!
Igen, tudom eltűntem, de higgyétek el, nagyon sajnálom, de nekem most suli az fontosabb volt.
Viszont köszönöm, hogy néztétek a blogom, és hogy még mindig olvassátok. :)
Nos, már túl van a szerény kis fanfictionom  a 5400 kattintáson, köszönöm szépen! :)
Még jobban a 13 (!) feliratkozót :) :* <3
A történet jelenleg itt tart:
Amelia holnap esik át a bevonuláson. Nem tudja, hogy Xavier milyen ruhát tervezett számára. Nathan pedig most a szokásosnál is bunkóbb. A mentora pedig  Peeta, a saját apja.....
Talán ez az eddigi kedvenc részem, amit én írtam! :)
Pipálni, commentelni ér! :)



Csak szorítom. El sem tudom hinni, hogy itt van velem. Apa, Az apám itt van!
 - Amy... nyugi... itt vagyok. - ölel át apa.
 - Amy? Csak én hívom Liának? - suttogja közbe Nathan.
 - Odair, ne rontsd el a pillanatot! - jön zsigerből a válaszom.
 - Na, ennyi elég, a végén lekönnyezem a sminkem. - csapkod nagyokat a selyemzsebkendőjével Melissa.
  - Persze! Hisz' az a legfontosabb! Mi más.... - forgatom a szemem. Apa a mondatomat kuncogással értékeli. Nathan arcán is átfut egy mosoly  halvány árnyéka.
 - Most sipirc az ágyba! - tapsol kettőt Melissa. - Holnap még tudtok galád módon viccet csinálni belőlem! - sértődik meg a kapitóliumi asszonyság.
 - Nyugodj meg Melissa, a gyerekek már itt sem vannak! - nyugtatja apa,
 - Én rád is értettem, Peeta. - néz rá úgy, mintha ez elsőre is egyértelmű lett volna.
 - Oh, bocsánat hogy van merszem létezni. - indul el a hálója felé.
 - Gyerünk, Odair, indíts, és ti is, a két Mellark! - tol minket végig a folyosón. - Tegyük el magunkat holnapra.
 Fáradtan Apa után megyek, csak én hamarabb befordulok balra, és megállok a ajtóm előtt. Holnap lesz a bevonulás. Tényleg nincs visszaút.
 - Minden rendben?
 - Neked nem kéne már a hálódban lenned? - meg sem fordulok, tudom, hogy gúnyos mosolyra húzza a száját.
 - Elnézést, hogy figyelek rád.
 - DE NEM KELL! - kelek ki magamból, és szembefordulok vele. Nathan csak áll előttem megrökönyödve.
 - Rendben..... jó éjt Lia. - néz még egyszer a szemembe, majd az enyémmel szemben lévő szobájába megy.
Már el is felejtettem, hogy milyen szép kék szeme van. Na mindegy.

                          *                        *                         *

A gyér növényzetben futok, próbálok minél halkabban, ám még így is tudom, hogy követnek, és hallják a lépteim.
Hátrafordulok, és egy dárda majdnem leviszi a fejem. Hát rendben, nem épp barátságos a szándékuk.
Amint rohantam, nem figyeltem, merre szaladtam, és pont ez volt a baj. Elkezdtem lassítani de már majdnem a sziklaszirt peremén voltam. Most a víz felé zuhantam, amit itt - ott fekete foltok tarkítottak. Közelebb értem, és rájöttem, hogy ezek sziklák. A következő pillanat már kiesett.....
Amikor magamhoz tértem, a homokot az arcomba fújta a szél. Kinyitottam a szemem. Már változott a kép.
Száraz sivatagban voltam, ahol tűzött a nap. A torkom kapart a szomjúságtól. Itt csak száraz kórók voltak növényzet gyanánt.Viszont voltak nagy homokbuckák, és mellettem észrevettem egy barlangszerű lyukat a dűnék között. Gondolom nem messze van pár oázis is.
Bementem a barlangba, ahol valamennyivel hűvösebb, és kellemesebb volt a levegő.  
Nem volt különösebben nagy, de én kellemesen elfértem benne.
Amikor végeztem a körbenézéssel - rövid program volt - kinéztem a bejáraton, és megláttam, hogy kisebb homokvihar van. Remek, itt fogok kiszáradni. Nem hiszem, hogy a Játékmesterek olyan gyorsan lezavarják ezt a jelenséget.
Már majdnem elaludtam, hiába próbáltam ébren maradni. Egyszer csak kiabálást hallottam. Erőtlenül kinyitottam a szemem, és láttam egy közeledő alakot a homokszemek között. Ijedtemben éber lettem, hátrahúzódtam, és kerestem valami fegyvernek használhatót, amit meg is találtam az övemre erősítve: egy tőr, és egy kard. Nem épp a kedvencem, főleg nem a kard, de mivel nem volt sem nyílvesszőm, sem íjam, ezzel kellett beérnem.
A ruhámhoz volt varrva egy kendő, amit a fejem köré csavartam, egy sávot hagyva a szemeimnek.
Az alak elérte a bejáratot. A kezében lévő kést erősen markolta. Arcát eltakarta egy hasonló kendő. Magasabb volt nálam, ám ez nem volt nehéz. Azt is észrevettem, hogy egyedül volt. Ám azt is, hogy nem tudott egyenesen menni, és egyik kezét görcsösen hátra tartotta.
Felemeltem a kardom, ám ekkor....
Az ismeretlen rám függesztette a szemét.
 - Segíts! - mondta és összeesett.
Én meg csak sokkolva ültem a falhoz szorítottam a hátam.
Mögötte egy másik alak volt. Gonoszan felnevetett.
- Na, nem akarod megmenteni? Talán még sikerül... Vagy tudok jobbat.... - megpörgette a kést a kezében - téged is kinyírlak.
Akkor indult el bennem valami, és odarohantam a sebesült gyerek elé. Azt sem tudtam ki ő.
 - Hagyd őt békén!! Nem tudod bántani, és engem sem! - néztem szúrósan a szemébe.
 Ő csak gúnyosan elvigyorodott.
 - Nem is akarlak bántani. Megteszi ő helyettem.
Amint ezt kimondta a hátamban szúró,égető érzést éreztem a szívem környékén. Összeestem.
Már akkor hörögve vettem a levegőt.
 A gyerek, akit megvédtem, felkelt, mögöttem állt, a véres késsel a kezében.
A másiknak odaszólt, hogy induljon el.
Mikor ketten maradtunk, odahajolt fölém.
 - Nyugi, a szíved alá döftem, így nagy valószínűséggel a tüdőd fog előbb megtelni a saját véreddel.
Én csak kapkodtam a levegőt.
 - Na, ne nézz így rám. Így adtam neked egy kis időt, hogy elgondolkozz az ostobaságodon.
 A kendő elengedett, lehullott az arca elől, én meg elképedve, levegő kapkodás miatt hörgőrohammal figyeltem az arcot. Főleg a szemeket. Azokat  szemeket, amik most gúnnyal telve néztek rám.
  - Időt kaptál. Örökkévalóságnyi időt kaptál, Lia.
Azokat a ragyogóan kék szemeket.


                               *                     *                         *

Hideg verejtékben kelek az ágyamban. A könnyeket érzem az arcomon. Sírok.
 Ez csak egy álom volt. Ezt csak álmodtam. Nyugodjak meg már, a fenébe is! Miért nem tudok lenyugodni? Ez csak egy nyamvadt álom volt!
Magzatpózba húzom magam, és oldalra fordulok. Az ablakon át látom, hogy még sötét van.
Rendben. Ez csak egy álom, nem a valóság! Akkor mégis miért ijedtem meg így?
Még mindig érzem és hallom ahogy hörögve veszem a levegőt, kiráz tőle a hideg, és újra felsírok.
Ha senki nem hallja, legalább itt hadd legyek gyenge. Amikor egyedül vagyok.
Ám a csendes egyedüllét nem sokáig tart. Valaki benyit a szobámba.
 - Amelia, jól vagy? - suttogja valaki aggódva.
 - Apa, te vagy az? - kérdezem reménnyel a hangomban.
 - Hát, bocsi, de csalódást kell okoznom. - lép közelebb Nathan. - Csak én vagyok az. Odair.
 Elhúzódom a falhoz ijedtemben. A lenge pizsama felsőn és a félig csupasz hátamon érzem a hideg felületet. A lélegzetvételem felgyorsul a pánik miatt.
 - M...mi....mit a.... akarsz?  - kérdezem.
 - Hé, minden rendben? - jön közelebb.
Nem, nincs. Álmomban elszúrtál, miközben átvertél, és láthatóan még szórakoztatott is a haldoklásom látványa.
 Ám elgondolkodtam. Valakivel meg kell osztanom. Apát nem akarom felkelteni.
 - Nincs. Semmi nincs rendben. Miért jöttél át?
 - Hallottam, hogy sírsz. Sőt, zokogtál.
Khm.... nem kell túlozni.
 - Tudom. Rosszat álmodtam.
 Arra várok, hogy kinevet, de helyette csak bólint.
 - Szeretnél róla beszélni?
 - Miről? Hogy megöltél, leszúrtál, és még élvezted is?
 Értetlenül összehúzza a szemöldökét.
 - Tessék? Ezt álmodtad?
Megvonom a vállam, és bólintok.
 - Nem volt a legjobb érzés.
 -  Azt elhiszem.... kérlek ne nézz rám ilyen rémülten. Látod, nincs nálam semmi fegyver!? Ha lenne is, akkor sem bántanálak.
Én azonban még mindig tüntetően az ágy szélén vagyok, a falhoz préselődve.
 - Félek tőled.
 - De nem kell, kérlek hidd el... - kezdi könyörgően. - Egy kicsit bízz bennem.
 - Senkiben sem bízom. Csak magamban.
 - Rendben... akkor legalább ne félj tőlem! - kérlel.
 - Azt nehéz lesz.
 - Hát jó. Akkor én elmentem. Azért próbálj meg aludni. - áll fel, és elindul az ajtó felé.
 - Várj!
Megfordul, kérdőn felhúzza a szemöldökét.
 - Apa alszik. Ha megkérlek....... itt maradnál? Félek, hogy rémálmaim lesznek... - nézek rá szomorúan, és most én kérlelem. Nem bírnék ki még egy pániklást egyedül.
 Féloldalas mosolyra húzza a száját.
 - Hát persze. Esetleg........ - mutat az ágyra - odaülhetek az ágy másik felére?
Elhúzódok a fal mellé.
 - Rendben. De! Ettől még nem bízom meg benned..... ez inkább egy..... szövetség.
 Halkan elneveti magát.
 - Szövetség?
 Komolyan bólintok.
 - Szövetség.
Elfordulok, és lehunyom a szemem.
 - Jó éjt Nath. - mondom félálomban.
 - Hé azt mon...... Jó éjt, Lia.
Aznap este utána nyugodtan aludtam. Nem volt rémálmom. Egy sem.


                                  *                       *                       *

Reggel úgy kelek fel, hogy teljesen meg vagyok nyugodva. Nem tudom, miért gyengültem el este.
Nyújtózkodok, majd felülök az ágyban.
Oldalra fordulok, és látom, hogy Nathan az ágy fejrészének dőlve, előrebukott fejjel alszik.
Elszörnyedek, itt csak nem öltözhetek és fürödhetek. Ezért, mivel Odair itt van, így átmentem az ő szobájába. Nyugodtan bemegyek a fürdőjébe, és lezuhanyozok. Valami ibolyás tusfürdővel fürdök le  Rálépek a kilépőre, ami egyből elkezd szárítani.
Majd felveszek egy lenge fehér ruhát. Mezítláb maradok.
A hajamat törölközővel dörzsölgetve sétálok ki a szobából. Szembe találkozom a póló nélküli Nathannel.
 - MI A FRANCOT CSINÁLSZ?????!! - fordulok el.
 - Én? Inkább te! Ez ugyanis az én szobám!
 - De te ott bealudtál nálam, ott csak nem fürödhetek és öltözhetek!
 - Engem aztán nem zavart volna! - vigyorodik el. - Valld csak be, egyszerűen meg akartál lesni.
 - Te hülye barom! - trappolok ki a szobából. -  Én jöttem előbb ide, te jöttél utánam! Ennyi erővel én is mondhatnám rólad!
 - Én legalább nem tagadnám! - kiállt utánam.
 - ÁÁ! - becsapom a szobám ajtaját. - Egy bunkó vagy, Odair!!
Bent dekkoltam, járkáltam, próbáltam magam lefoglalni. Végül visszadőltem az ágyamba.
Kíváncsi, sőt, rettentően kíváncsi vagyok a Xavier által készített ruhára.
 Rá öt percre dörömbölnek az ajtómon.
 - Amelia, drágám! Itt az ideje abbahagyni a durcát, és kijönni! Xavier már vár! - Melissa daloló hangját hallom az ajtó túloldaláról.
 - És ha nem megyek? - kérdezem nyöszörögve.
 - Akkor hívom apádat.
 - Az nem sokat segítene!
 - Akkor...... ideállítom a kedves lakosztálytársad, Nathan Odairt, hogy szellemes hozzászólásaival szórakoztasson!
 - Nem mered megtenni Melissa!
 - Tégy próbára kisasszony! - pontosan tudja, hogy felidegesítem magam Odairon.
Alig fél perc múlva kattan a zár az én oldalamról.
 - Nagyon helyes - bólint elégedetten.
 - Ez nem volt szép. - -morgok, majd elveszek egy zöld almát a kosárból.
 - Gyorsan edd meg, sietnünk kell!
 - Rendben! De így is tudok menni ha kell.
 - Az még jobb. - tapsikol műmosollyal. - Gyönyörű lesz a ruhád!
Odaállunk a lift elé, várjuk, hogy megérkezzen a fülke.
 - Nathan? - vonom fel a szemöldököm.
 - Már előbb lement. Sietős volt a dolga. - vonta meg Melissa a vállát.
 - Azt gondolom. -  mondom gúnyosan.
 Leérkezünk a földszintre. A többiek nagy része már bement az előkészületi szobába, a másik fele meg a felkészítőcsapattal beszélgetnek.
 Engem most Tasha, a magas vékony nő vár, aki a sminkemmel van megbízva.
 - Szia Amelia! Szervusz Melissa. - köszön mosolyogva.
 - Szia Tasha! - intek  neki.
 - Akkor mehetünk? - biccent az ajtó felé, ami mögött gondolom a ruha vár.
 - Persze.
 - Viszlát lányok! Én megnézem a bevonulási kocsitokat! - azzal elindult a másik irányba, ahonnan néha hallani lehetett a lovak nyerítését.
Mi pedig az egyik ajtó felé vettük az irányt.
 - Milyen lett a ruha? - kérdezem Tashát.
 - Pontosan én sem tudom, Xavier nagyon elrejtette, és titokban dolgozott rajta.
 - Áh, értem.- bólintok.
 - De nyugodj meg, te is szép vagy, a ruha is biztos szép, nem lesz itt semmi baj. - mosolyodik el.
 Elérjük az ajtót.
  - Készen állsz? - teszi a kezét a kilincsre.
  - Igen.
 Benyitunk a szobába. Ott áll még Maxim, Nita és persze Xavier.
 - Szervusz Amelia. - a két felkészítőcsapatos lenyom nekem két - két puszit, és egy - egy ölelést, amit megpróbálok minél gyorsabban viszonozni.
 - Szia Amy, jó napod van? - ölel meg Xavier.
 - Hát, gondolom most sokkal jobb lesz.  -mosolygok rá.
 - Nézzük meg, igazad lesz e. -  vigyorodik el. -  Fordulj meg.
Azért a nagyobb meglepetés kedvéért becsukom a szemem, majd megpördülök.
 - Kinyithatok a szemed.
A két szemem felpattan, arcomra csodálkozás ül.
 - Úristen! Ez....ez... - keresem a legjobb szót- ez gyönyörű! Csodálatos!