2. fejezet - A hívatlan vendég

  Itt a 2. rész.Tudom az első nem volt nagy durranás, de ha tetszik/ nem tetszik, és ezt szeretnétek velem megosztani commenteljetek. Ez a rész már nem olyan unalmas.Főleg a vége.Jó olvasást.

                                            

Korán felkelek, mert a nap a szemembe süt. Bemegyek a fürdőbe, letusoltam, felöltöztem. Indultam le a földszintre reggelizni. Mikor rálépek a lépcső legfelső fokára, Daniel lép ki  a szobájából, eléggé álmosan.
 - Boldog szülinapot öcskös.-fordulok vissza a lépcsőről, és jó szorosan megölelem.
 - Na? Milyen 12 évesnek lenni?-borzolom össze szőke haját.
 - Őszintén?-mosolyog. Bólintottam. Nagy levegőt vesz, és...-Dögunalom, mivel kb. hat és fél órája vagyok az, amiben végig aludtam. De, köszi a kérdést.
 -  Hát, ha ennyire nem hagy benned mély  nyomot,akkor mars öltözni, kajálni, és megyünk a suliba.-mondom mosolyogva. Az öcsém ugyan forgatja a szemét, de elindul a fürdőszoba felé. Lemegyek  a földszintre,előveszek egy zsemlét, ami még langyos, tehát Apa már ma sütötte. Majd megfogom a mézet,és rákenem a friss, ropogós héjú zsemlére. Daniel a velem szemben lévő székre huppan le.
 - Anya és Apa hol van? - kérdezi, miközben eperlekvárt ken a saját zsemléjére.
 - Nem tudom. - rázom meg a fejem. - Anya nagy valószínűséggel vadászik, Apa meg gondolom süt.
Mire mindketten megreggeliztünk, már hét óra volt.
 - Na, akarsz a nővéreddel, majd a haverjaiddal lógni korán a suliban, vagy itthon maradsz egyedül fél nyolcig?  -kérdezem karba tett kézzel az öcsém.
 - Háááát....nagylelkű leszek, és megyek veled! - vigyorog, majd felkapja a táskáját, ami elnyűtt darab, mint az enyém, de ő imádja. Jó, az is igaz, hogy én is szeretem azt én bőrtáskám de....
Húsz perc után be is értünk a suliba. Ott már külön mentünk tovább.
 - Szevasz öcsi.-öleltem meg köszönés képen. - Aztán siess haza, mert Anya ma nagy vacsit csinál, és.....jó ezt nem szabadna elmondanom, de Apa azért van már korán a pékségben, mert megcsinálja a kedvenc tortád emeletes változatát! - próbálom felvillanyozni. Sikerül is. Hiába, a szüleim a Viadal győztesei, elvileg most is járna nekik havonta a pénzösszeg, mert Paylor megígérte, Anyám a Lázadás arca volt, az elnök így-úgy de jóban van velük, de akkor is sokszor egy kétemeletes torta elérhetetlen. Még ha Apa pék is.
 - Oké, szia Amy - köszönt el Dan, majd elindult fel a lépcsőn. Én is elindultam az osztályom felé.

                                               *           *            *          *

Már ledobtam a táskám a padomra. Le akartam ülni a helyemre, de valaki megelőzött, így az illető ölében kötöttem ki.
 - Mi az Sebastian, mást nem tudtál fárasztani? - kérdezem, miközben mosolyogva megfordulok a legjobb barátom felé.
 - Bocs, de itt volt kedvem leülni! - jelenti ki vigyorogva.
 - Szerintem meg egy padsorral eltévedtél.-kezdenék bele a vitába. - Várjunk! Hol vagyunk mi, az óvodában? - gondolkodok hangosan, majd felülök a padomra. Ekkor lép be a történelem tanárunk.
 - Már be is csöngettek? - nézek a tanárnőről Sebastian-ra értetlenül. Ő határozottan megrázza a fejét. Mindenki leül a helyére. Senki sem tudja mi folyik itt.
 - Nincs semmi baj gyerekek, csináljátok azt amit eddig csináltatok, még nem jelzett a csengő.-mosolyog a tanárnő. Erre minden gyerek felpattan a helyéről, szinte teljesen egyszerre, és mindenki elindul az előbbi beszélgetőpartnere felé. Mint ahogy Sebastian jön felém mosolyogva.
 - Amelia!-szól hozzám a tanárnő. Már nem virít mosoly az arcán. - Gyere velem.Valaki beszélni akar veled. - azzal kilép a teremből. Én visszafordulok Sebastian felé, aki értetlenül néz a tanárnő hűlt helyére, a nyitott ajtóra, meg rám.Én ugyanolyan értetlenül nézek vissza. Aztán kilépek a folyosóra. Szaladnom kell, hogy utolérjem a tanárnőt.
 - Elnézést tanárnő, de mi történt!? Én tudtommal nem csináltam semmit! - na jó, köztudott, hogy nem tudom kezelni a feszült helyzeteket.
 - Amelia. Én nem tudom mit csináltál. Engem csak elküldtek, hogy keresselek meg. Most pedig az igazgató kérésére előkerítettelek. - mondja, miközben megmerevedett arcizmokkal előre bámul.Oké....kezdek bepánikolni. Megállunk az igazgatói előtt. A tanárnő kinyitja nekem az ajtót. Értetlenül belépek a szobába.
 - Hívatott igazgató úr? - az ajtó tompa puffanását hallom magam mögül. Klassz.
 - Mellark kisasszony, nem tudom szokta e nézni a televíziót mostanság?! - kérdezi az ablak felé fordulva. Ismeretlen a hangja. Teljesen más.
 - Igen szoktam.Miért kérdezi? - mostmár tényleg nem tudom mi folyik itt.
 - Értem. És azt tudja hogy Paylor elnök ma elhalálozott? - kérdezi még mindig háttal nekem.
 - Nem. Ezt még nem tudtam, mivel mai hír. -  mi vagyok én riporter hogy mindent tudjak?
 - Ön is jön az egyhangú, monoton válaszokkal, és kifogásokkal. Akárcsak Ő.
 - Elnézést, de ezt nem értem. Ha maga nem az igazgató, és azért hívott ide, hogy elmondja Paylor elnök halálhírét, akkor ki maga? - van egy rossz érzésem az egész dologgal kapcsolatban.
 - Mit csinálnak? Mit terveznek már megint? - hangja erőteljesebb lett. Sőt, már inkább erőszakos.
 - Maga miről beszél?! - már teljesen fel vagyok háborodva. Ki ez az ember, és mégis mit képzel magáról?    - Egyáltalán ki maga?
 - Jaj, drága Mellark kisasszony. Azt hiszem megállapodhatunk, hogy ezentúl őszinték leszünk egymással. - mondja és megfordul. Kígyószemei az én szemeimbe hatolnak.
 - A nevem Snow elnök.