Köszönöm szépen a sok pozitív kommentet az előző bejegyzéshez.:)
Bocsánat azért, hogy 3 hete írtam új részt, de most a suli volt az első, mert mos írtunk dogákat, és a beadandókat is most kellett leadni. :/
Na mindegy a lényeg, hogy itt vagyok és most újra fogom rendszeresen hozni a részeket, legalábbis próbálom betartani.
És köszönöm a második feliratkozót.:)
Na, remélem élvezni fogjátok az új részt.:)
Utálom, hogy minden reggel arra kelek, hogy eszméletlen voltam minimum 2 órán keresztül. Jobb esetben.
Mozgást érzek. Vajon hol vagyok? Az utolsó emlékem anya sikolya, és a két Békeőr erős szorítása. És még valami...vagyis valaki. Snow elnök. Aztán még két szó beugrik. Viadal, Kapitólium.
Kinyitom a szemem. Egy ágyban fekszem, az ablak mellett. Felülök, és kinézek az ablakon. Amit látok, az az elsuhanó táj.
Egy vonaton vagyok. Gondolom, mert nem nagyon hagytam el a 12. körzetet.
Vajon csak én vagyok itt? Vagy a családom is itt van?
Anyát biztos nagyon megviselte. Apára meg simán rájöhetett a rohama. Utoljára akkor jelentkezett nála, amikor én még kislány voltam, anya pedig Daniel-el volt terhes.
Dan. Ő az akiért a legjobban aggódom. Szegényke ma 12 éves, de már esélyes Kiválasztottnak. És még nem is annyira tud jól bánni a fegyverekkel. Habár egész jól bánik a késsel vadászat közben.
De meg is kereshetem őket. Csak nincsenek Békeőrök mindenhol. Felkelek az ágyamból. A szoba üres. Csak egy ágy, meg egy szekrény van bent. Kinyitom a szekrényajtót, és rengeteg ruhát találok benne. Kiveszek egy szűk, lovaglónadrág kinézetű fehér nadrágot, és egy derékben szűkített zöld inget. Gyorsan felkapom magamra. Tetszik az anyaguk. Nagyon finom tapintásúak. A falak lila, és acélkék színben pompáznak. Ha nem ez lenne a börtönöm, még élvezném is. Kinyitom a lelakkozott faajtót. Maga a megtestesült fennhéjázás ez a vonat.
Mindenhonnan ez a mondat köszön vissza:
,,Nézd, erre is van pénzem!"
Hiába, győzött a forradalom, de a Kapitóliumi stílus megmaradt. Rengetegen maradtak a régi Kapitóliumiak közül a eredeti lakhelyükön. A forradalmárok inkább békésebb környezetbe, a körzetekbe költöztek.
A folyosón süppedős szőnyeg borítja a padlót. Ami nyugtató tengerkék színű. Körülötte acélszürke falak.
Kint, a nappaliban (gondolom ez az a helység) megtaláltam a családom. Anya törökülésben foglalta el az egyik fotelt.
Apa az ablakon bámul ki, réveteg tekintettel. Fáradt. Pedig mindig fiatalabbnak nézett ki a koránál. Most épp fordítva van. Sokkal idősebbnek tűnik, arca jóval gyűröttebb.
Dan pedig a kanapén alszik. Megnyugodtam. Attól tartottam a legjobban, hogy egy álmos, sírástól bedagadt szemű Danny fog fogadni. De ezek szerint erős. Erősebb mint hittem. Alábecsültem.
- Helló.- suttogom a szüleimnek, hogy ne ébredjen fel az öcsém.
- Amy.- fordul felém apa,odajön hozzám, és szorosan megölel.-Sajnálom.
- Nem tehettek semmiről.- suttogom a vállába.
- De.....a mi hibánk.
Ekkor eltolom magam tőle, és anyához fordulok. Még mindig előre néz.
- Anya.- guggolok le elé. - Nincs semmi baj.
- Az...Az az ember elvesz tőlem mindent amit lehetséges. - csordul ki egy könny a szeméből.- Akit pedig nem vett el, azt is megváltoztatta.- néz apa felé.
- Apának semmi baja.Kiment a méreg a szervezetből.Te mondtad, hogy 13 éve nem volt rohama.
- De most volt.- szipogja.- Még mindig van benne méreg.
- De már csak kevés. - fogom meg a kezét. - Minden rendben lesz.
Felállok mellőle. Nincs értelme tovább beszélnem neki, a tekintetén látom,hogy már megint elmélyedt a gondolataiban. Elmegyek az étkezőkocsiba. Össze akartam dobni valami ennivalót, de itt minden van előre.
Ezt is élvezném...ha nem hurcoltak volna el, azért,hogy nagy valószínűséggel megöljenek.
Azért viszek be egy kis sütit a többieknek, és persze magamnak. Az édesség általában segít a szomorúság legyőzésében.
* * *
Amikor belépek a szobába, Dan már ébren van. Leülök mellé.
- Szia öcskös. - ölelem meg. - Kérsz sütit? Mandulás.- rakom az ölébe a színes,kerek süteményt.
- Köszi, igen kérek egy keveset. - vesz a kezébe egy zöld sütit.
Ekkor betoppant Haymitch bácsi. Eléggé ittas állapotban.
- Nos, kölykök. - kezdett el beszélni, miközben erősen oldalra dőlt. - Nézzük a tényeket... Nagy valószínűséggel, nemsokára minimum az egyikőtök meghal .-megvonta a vállát. -Ilyen az élet.
Na remek. A keresztapám 16 éve nem rúgott be. Ez nagy visszaesés.
Dan teljesen lefagyott .
- Haymitch bácsi. - néz rá értetlenül Dan - Te berúgtál.
- Azta.- hajol hozzá Haymitch bácsi.Még én is erősen érzem az alkohol szagát - Vág az eszed, öcskös.
- Haymitch, légyszíves józanodj ki. - áll meg mögötte apa, és erősen megmarkolja a két kezével Haymitch bácsi mindkét felkarját. - Na akkor köszönj el, mert most lezuhanyozol.
- Maradjatok életben! - köszön el részegen a keresztapám. - És nem Haymitch bácsi, hanem Haymitch!Elég idősek vagytok már.-azzal eltűnik a folyosó végén apával a sarkában.
Én már régebben is Haymitch-nek akartam hívni, csak végül sohasem azt mondtam. Aznap többször már nem találkoztam Haymitch-el.
* * *
Este, vacsora után a nappaliban a pihentünk. Én még éppen befejezem a bárányragum, apa a tévé-t kapcsolgatja, anya pedig Dan haját simogatja.
- Holnap érkezünk a Kapitóliumba. - lép be egy férfi a szobába, majd el is hagyja azt.
Egy néma nő hoz nekem egy forrócsokit. Ha jól tudom, Avox-nak hívják őket. Snow rengeteg embert megnémíttatott, amint elkapott pár régi forradalmárt, vagy rokonaikat.
- Dan, menjél aludni. - mondja neki anya. Az öcsém feláll, és elmegy aludni.
Apa tovább nézi a tévét.
- Anya.- hajtom anya vállára a fejem. - Mesélj.
- Régen kérted ezt.- mosolyog.
- De most szükségem van rá.
- Azt mint régen?- kuncog.
Én csak bólintok.
Majd elkezdett mesélni.És mint mindig most is a kedvenc mondatommal fejeződött be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése