7. fejezet - A sorsod egy papíron múlik

ÉÉÉssssssssssssssssssssss igen!!  Végre itt a következő rész!
Bocsánat hogy ennyit kellet várnotok,de ez nekem kemény dió volt. Túl sok infó kellett volna hirtelen kevés idő alatt, és most volt az év végi hajrá.
Köszönöm a 4 (!) feliratkozót.♥
És lássanak csodát, szerény kis fanfiction blogom elérte az 1000 kattintást.
Köszönöm szépen!
Na, most már jöjjön a rész. :)



Egy fehér rózsa, melyből bódító illatfelhő száll fel. Sátáni kacaj. Rémképek pörögnek a fejemben. Viadal, vérfürdő, halálsikoly, ágyúdörrenés, óriási mutáns lények....a családom.......apa felém jön...nem tudja mi van mögötte.....NEEE!!!
A takarók fojtogató felhőként tapadnak rám. Én egy óriási sikoly közepette próbálok kiszabadulni. Nem megy, de én még mindig erősen csukva tartom a szemem és kapálózom. Még mindig sikítórohamom van. Egyszer csak egy kicsapódó  ajtó hangja csapja meg a fülem.Majd valaki lerántja rólam a takarót, és két kéz ragadja meg a vállaim.
 - Amy! Amy! - ráz meg  egy ismerős hang. Bármennyire próbál nem erősen rázni, a félelme erősebb - Amy, nyisd ki a szemed! Mi történt??
Lassan kinyitom a szemem. Először homályosan látok, majd lassan minden apró részlet kiélesedik. Meglátom apa halálra vált arcát.
 - Apa! - vetődök a karjaiba, és kitör belőlem a zokogás. -Láttam, én láttam....
 - Nyugodj meg ez csak egy álom volt.-ölel át.
 Lassan lenyugodtam.Minden rendben. Beszívom apa ruhájának illatát.
 - Minden rendben. - hagyja abba az ölelést.
 Nem, semmi nincs rendben. Ezt ő is tudja.
Ekkor egy Békeőr lép be.
 - Mr. Mellark, és Mellark kisasszony, készülődjenek, mert az ünnepség nemsokára kezdődik.
Ünnepség? Ünnepség? Ez az ember normális?? Hahó! Gyerekeket végeznek ki!!
 Uralkodva az érzéseimen ezt válaszoltam.
 - Rendben, köszönjük, hogy szólt.
Ezután belül szépen tovább folytattam a szitkozódást, ráadásul éppen meg akartam kérdezni a Békeőrt, milyen érzés, hogy éppen egy gyereket hív a kivégzés előtti készületre. Ám ekkor apa közbeszólt.
 - Akkor elmenne ha lehet?! - nem valami nyugodt. De ezek szerint a Békeőrnek túlságosan reggel van ahhoz, hogy kivegye a hangjából a - megjegyzem igen erős - gúnyt.
 - Oh, persze! - mondja, és már el is tűnik a szemünk elől.
Apa ekkor mindenhol körülnéz, nem tudom mit keres.Aztán néhány kis mikrofont - ami gondolom lehallgató készülék - letesz a földre, és teljes erőből rálép.
 - Amy... - kezdi apa.- Ha kihúznak ne mutass érzelmet, csak nézz elszántan. Akkor van esélyed egyből támogatókat szerezni, legalábbis felkelteni az érdeklődésüket. Mi anyáddal, amennyire tudunk, beszerveződünk a belső körökbe, és javítunk az esélyeiden, habár szerintem nem sok szükség van rá. -mosolyog.
 - Anya Dan-nek mondja el az infókat? - vonom fel a szemöldököm.
Apa bólint.
 - A többit majd elmondom, ha szükséges. De reméljük nem lesz az.
 Ja, én is. De annak annyi az esélye, mint az, hogy hirtelen felébredek, és kiderül, hogy ez az egész csak egy álom, és ez a szint erősen hajaz a nulla felé. Jaj, de jó.
Apa kimegy a szobából, én pedig leroskadok az ágyra.
Végem van. De nem képletesen. Két hét múlva nagy valószínűséggel már nem leszek az élők sorában.
Mert nem hiszem, hogy Snow megkegyelmez nekem. Egyértelmű, hogy az első 3-ban leszek, akit kihúznak.
Remélem, hogy  Dan szerencsésebb lesz.
Kinyitom a szekrényt. Ebben nincs ruhakavalkád, csak egy egyszerű szürke-fehér ruha árválkodik ott. Gyorsan felkapom, a hajam pedig egy egyszerű kontyba tekerem.
Belenézek a tükörbe. Az életem romokban. Nincs semmi esély, hogy újra a tizenkettesben legyek. Hogy reggel ott ébredjek fel.
Kinyitom az ajtót. Nem mutatok semmi érzelmet, már - már gépiesek a mozdulataim.

                                                 *                               *                              *      


A sorsolás az udvaron lesz. Kilépünk a teraszra, amikor belém jön egy kreolos bőrű fiú.
 - Bocsánat. - mondja, majd mosolyogva kikerül.
Anya ezt észre veszi, majd idegesen hangoztatja is apának.
 - Ők akkor itt vannak?? Mármint együtt a.....a....
 - Gondolom, mivel ez a fiú nagyon hasonlít rá.-bólint apa.
Biztos valami régi viadalos nyertes gyereke.
Ekkor egy anyáékkal egyidős nő lép oda hozzánk.
 - Peeta! Katniss! Rég láttalak titeket, habár nem pont így kellett volna találkozni..... nem láttátok a fiam?
 - De, az előbb ütközött a lányomnak.-jelentette ki  anya.
 - Oh...-  Rendben, köszönöm. Peeta, gyerekek. - gondolom ezt köszönésnek szánta, de már el is viharzott.
 - El sem hiszem, hogy itt vannak....-mondja anya.
 - Végül is érthető, nyertes szülő gyerekei. - mondja apa.
 Ekkor megszólal a jelzőhang - máshogy nem tudom beazonosítani - és az egész tömeg egyszerre hagyta abba a beszédet.
Snow felmegy az emelvényre.
 - Üdvözlök mindenkit a 100. Éhezők Viadalának Aratásán! - kezdi a nem túl hosszúnak ígérkező beszédét, mert gondolom alig várja, hogy megtudja, milyen ártatlan gyereket nyírhat ki. - Gondolom, most mindenki azt kérdezi magában, hogyhogy itt állok önök előtt. A válasz egyszerű. Maradt néhány hűséges segédem, és vártam. A kivégzésem napján, amikor nagy volt a tömeg, eloldoztak. Utána csak el kellett menekülnöm. Szintén egyszerű feladat volt, mert pánikot keltett az a tény, hogy Miss Everdeen lelőtte  Alma Coin-t. Aztán, pár év múlva a lázadók vezéreit megölettem, vagy nemes egyszerűséggel elhallgattattam.Utána szabad volt az út az elnöki címhez. Na meg rengeteg új Avoxot is kaptam. - mosolyog gúnyosan.
 - Elmebeteg. - suttogja anya.
 - Most pedig jöjjön az a rész, amit mindenki izgatottan vár! Melissa, kérem lépjen a cédulákat tartalmazó gömbökhöz. - ekkor helyet cserél egy furcsa hajú,  tetovált inda szerű szemöldökű nővel.
 - Köszönjük Snow elnök úr, ezt a csodálatos beszédet! - itt úgy tapsol mintha a világ legszebb szónoklatát hallotta volna. - Nézzük, ki esz az első szerencsés kiválasztott. - lép oda a gömbhöz. Lenyúl az aljára, kotorászik egy ideig, majd megragad egy cetlit, és szétnyitja.
 -  Jenna Connor . - mondja mosolyogva.
Anya a szája elé kapja a kezét.
 - Cecelia lánya. - nyugtázza apa.
Állj. Ki? Honnan ismeri? Úristen! Mi van ha az én szüleim ölték meg szerencsétlen lány anyját....De mi van akkor, ha én leszek az ő gyilkosa? Vagy fordítva???
 - Szervusz Jenna - fogja meg a nő a lány vállát. - Kérlek ülj le. - A lány halálra vált arccal fordul a szék felé.
Hívnak még néhány gyereket, akiket nem tudok megjegyezni, anya néha viszont halkan sikolt egyet, ha ismeri őket, vagy jóban volt a rokonával.
 - Caleb Hawthorne! - kiáltja Melissa. Ekkor előlép a kreol bőrű fiú, aki belém jött. Az anyja próbálja visszatartani, miközben hangosan szitkozódik.
 - Ti szemetek! Nekem  megkeserítettétek az életem, de a fiamét nem fogjátok! - majd rámutat Snow-ra. - Te! Egyszer saját kezűleg foglak megfojtani! - kiabálja.
 - Oh, kedves Mason kisasszony. - mosolyodik el Snow. - Még mindig nem tanult meg rendesen beszélni?
 - Johanna, nyugodj meg. - fogta meg a nő karját egy férfi. - Hagyjad.
 - Mi? Gale, a fiunkat le akarják mészárolni!! - a nő szinte már vicsorog.
 - Anya. Nyugalom. Minden rendben lesz. - öleli meg a fiú az anyját, és kimegy a pódiumra.
 - A következő pedig. - felvesz egy papírdarabot a tetejéről. A szívem olyan gyorsan ver, hogy csodálom, hogy még nem ájultam el. Apa megszorítja a kezem. - Amelia Mellark!
,, Ne mutass semmi érzelmet! Nézz elszántan!" Megpróbálok eleget tenni apa utasításának. Anya elkezd sírni, hiába tudta biztosra, hogy valamelyikünket kisorsolnak. Odahajolok Danhez.
  - Légy erős! Bármi történik! Téged nem fognak kihúzni.
 - Honnan veszed?  - néz rám anya szürke szemeivel.
 - Tudom. - ölelem meg szorosan, majd kimegyek az emelvényre.
 - Szervusz Amelia. - Melissa meg akar fogni, de elhúzódok tőle. Úgy tesz, mintha nem venné észre, ezért visszafordult az emberek felé.
 - Már csak pár hely maradt. - dörzsöli össze mosolyogva a tenyerét. Ez a nő sem százas.
 - Dylan Smith! - Melissa már nagyon le akarja ezt  az egészet zavarni.
Egy  hegyes  fogú nő mosolyogva átöleli nagydarab fiát. Tizenhét - tizennyolc lehet.
 - Uriah Morgen! - egy szőke idősebb fiú lép ki a tömegből. Ő biztos nem egy nyertes gyereke. Maximum egy nagynénje, vagy nagybátyja lehetett az.
 - Már csak két hely van! - nyúl bele a gömbbe a nő. - May Hawthorne!
A férfi, bizonyos Gale, és Johanna megölelik a lányukat, majd kénytelenek elengedni. Gale ekkor leguggol, majd amikor újra felkel egy kislány néz könnyes szemekkel a testvérei után.
  - Az utolsó pedig... - mindenki idegesen figyel, én pedig szememmel pásztázom a tömeget.                            - Nathan Odair! - mondja ki az ismerős nevet Melissa. Egy nő Johanna mellett felsikít, majd megragadja a mellette álló bronz barna bőrű, és hajú fiút.                                                                                                    - Nathan Odair! Kérlek gyere!
Johanna kénytelen leszedni Nathanről a nőt. A fiú feljön a színpadra, majd leül mellém. Összeakad a tekintetünk. A tengerzöld szemeiről egy név ugrik be, amit kiskoromban sokszor halottam, és egy régi könyvünkben is benne van.
Finnick
Gyorsan elkapom a tekintetem. Melissa helyett már megint Snow áll a mikrofonnál.
 A szüleim kétségbeesetten néznek rám.
 - Hölgyeim és uraim! A 100. Éhezők Viadala Kiválasztottjai! - kiáltja a férfi.
Utána az épületbe vezetnek bennünket. Külön szobákba.
El kell köszönnöm tőlük.
Nem sírhatok.
Erősnek kell lennem.