HHHAAAALI mindenki .:D
Először is nagyon szépen köszönöm az 5. (!) feliratkozót, a commenteket, pipákat.
Másodszor köszönöm az 1300 kattintást :*
Na, jöjjön a várva várt rész! :)
Csak ülök a szobában.
Mit mondjak nekik? Azt, hogy minden rendben lesz? Senki nem hinné el. Akkor...
Nincs időm tovább gondolkodni, mert ebben a pillanatban belép anya a szobába. Nem bírom ki, a karjaiba vetem magam.
- Anya! Nem akarok mindent elveszíteni! - zokogom.
- De nyerni fogsz. - suttogja.
- Láttad te őket?
- Igen, és neked van a legtöbb esélyed. - nyugtat meg.
- Mit csináljak?
Kontyából egy barna tincs előrehull az arcába. Szürke szemei gondterhelten néznek rám.
- Amint tudsz, szerezz vizet. Ne menj a Bőségszaruhoz, bármilyen értékes kincsek vannak ott, nem éri meg, mert vérfürdő lesz. Legfeljebb olyat vegyél el, ami közel van hozzád, és utána el tudsz futni. Haymitch rengeteg Viadalról beszélt neked, tudod mik a jellemzői egy Arénának.
Bólintok.
Általában egy szem előtt lévő vízlelőhely van, a többi el van rejtve.
- Ne menj túl messze a többiektől, mert akkor a Játékmesterek erővel terelnek vissza a többiekhez, vagy megölnek.
Újra bólintok.
- Rendben - ölel meg. - Maximum egy hónap, és újra látjuk egymást.
Vagy nem. teszem hozzá magamban.
- Lejárt az idő. - lép be egy Békeőr.
- Szia. - köszön el anya.
- Szia. - köszönök vissza.
Kilép az ajtón. Helyette Dan lép be.
- Amy. - jön oda hozzám.
- Igen?
- Vigyázz magadra - ölel meg. - Gyere vissza.
- Rendben. - ő is tudja, hogy erre igen kicsi az esély.
- Te pedig figyelj anyáékra rendben? -mosolygok. Amikor kicsi volt, én pedig elmentem mondjuk egy barátnőmhöz egy ideig, mindig ezzel viccelődtünk.
- Rendben. - mosolyog.
Ekkor ismét belép a Békeőr.
- Tudjuk, tudjuk. - hagyom rá. - Lejárt az idő. - ami azt illeti kevesebb idő, mint kellett volna.
- Meg tudod nyerni. - mondja mélyen a szemembe nézve Dan. Anya gyönyörű szürke szemeit örökölte.
- Meg tudom. - ölelem meg utoljára.
Kimegy. Apa pedig jön befele.
- Még mit nem tudsz? - kérdezte idegesen.
- Nem tudom, szerintem minden fontosat. - vonok vállat.
- Rendben. Ne feledd, szerzünk neked támogatókat. Meg még pár gyereknek.... - mondja gondterhelten.
- Kiknek? - kérdezem.
- Az most nem érdekes. Figyelj. - néz mélyen a szemembe. - Adok neked egy karkötőt / nyakláncot / bokaláncot, vagy aminek hordani akarod. Keress egy embert, akin hasonló van! Érted?
- Igen. - bólintok. Vajon mire megy ki a játék?
- Oké. - nyomja a kezembe az ékszert. - Tedd el! Figyelj rá, el ne tűnjön! Világos?
- Apa nyugi, igen, teljes mértékben értem.
- Rendben. - kezdek megőrülni a sok beleegyezéstől. Másról nem lehet beszélni?
- Hiányozni fogsz. - ölelem meg.
- Te is nekem. - tol el magától. - De nemsokára találkozunk.
Én az ő kék szemét örököltem, de valahogy úgy éreztem, neki sokkal különlegesebb, mint nekem. Ezt soha nem értettem.
- Mindjárt letelik az idő. - mondja apa.
- Akkor még öleljél meg. - hajtom a fejem a vállára. - Miért nem olyan minden mint régen?
- Amy, az a baj, hogy pont olyan minden, mint régen...
- De én úgy értem, hogy..mindegy.
- Tudom, hogy hogy érted.
Ekkor belép ugyanaz a férfi.
- Lejárt az idő. - jelenti ki.
- Haymitch is jön? - kérdezem apától.
Ő a fejét rázza.
- Inni ment, amikor megtudta hogy kisorsoltak téged.
- Ó.
Ekkor apa is kimegy az ajtón a békeőrrel együtt.
Majd Melissa lép be.
- Amelia drágám, gyere szépen, megyünk a vonatra. - fogja meg az alkarom, és kihúz az ajtón.
- Rendben, de tudok egyedül is menni. - jegyzem meg.
- Jaj, ne butáskodj, sietnünk kell a Kiképzőközpontba.-fordul felém, és megajándékoz egy műmosollyal.
Így rángat a vonat felé.
* * *
A vonat pompázatossága nem újdonság.
Leültem egy asztalhoz, és elkezdtem majszolni egy almát.
A többiek nem mozogtak olyan otthonosan, mint én. Ők látszik, hogy nem bírják eljátszani az amolyan ,,engem hidegen hagy" stílust.
Kivéve talán Nathan-t. Az a srác még rajtam is túltesz.
Caleb is viszonylag lazán viselkedik, de ő inkább csendben van, vagy May-el, a tesójával beszél.
May szép lány. Kreol bőre van, mint az apjának, de a szeme és a haja az anyjáé. A tekintetéből fékezhetetlenség, ravaszság tükröződik. Nagy valószínűséggel forróvérű, mint az anyjuk.
Ekkor valaki leül velem szembe.
- Ennyire ámuldozásra késztet a látványom? - vigyorog Nathan.
- Mi a fenéért teszed az agyad? - kérdezem a szemébe nézve.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled. - von vállat.
- Nem játszom meg magam.
- Én pedig nem hiszem el, hogy szó nélkül hagynál a normális életben egy ilyen helyzetet. - mutat körbe.
- A normális életben nincs ilyen súlyosságú helyzet.
- Mindegy. A lényeg, hogy szerintem ennél beszédesebb szoktál lenni.
- Mondd, te ilyen emberspecialistának képzeled magad? Csak mert hogy tudd, valamit nagyon rosszul csinálsz, ha ezzel akarsz elérni valamit! - kelek föl a székből.
Nathan csak egy gúnyos ciccegést hallat.
Átülök egy másik székbe. Pont Caleb és May közelébe.
- Helló. -mosolyog rám a lány. - Amelia ugye?
- Igen. -húzom halvány mosolyra a szám. - Te pedig May.
Bólint.
- Én pedig Caleb. - ül le velem szembe a testvére. - Bocsánat még egyszer, hogy csak úgy elviharzottam, amikor beléd mentem. - mosolyog.
- Semmi baj.
- Hallottam, hogy anyukád volt régen az apánk barátnője. Ez igaz? - vigyorog Caleb.
Én csak értetlenül megráztam a fejem. Nem értettem, hogy jött ez a nagy témaváltás.
- Anyukám soha nem beszélt úgy Gale-ről. Vagyis mondta, hogy ő és apa versengtek, de ezenkívül csak régi jó barátként került szóba.
- Ezt majd szóvá fogom tenni apánál. - dől hátra a fiú.
- Minek Caleb? - fordul felé May. - Az se biztos, hogy valaha újra találkozunk apával, és te még......
- Találkozni fogunk vele! - szól ingerülten a testvére, és elmegy.
- Bocsi, a bátyám nem nagyon képes türtőztetni magát ilyen helyzetekben. Könnyen felkapja a vizet.
- Semmi baj.... A bátyád? Azt hittem te vagy az idősebb.
- Igazából az ikertestvérem, de igen, ő az idősebb. - legyint.
Nathan még próbál pár megjegyzéssel kihozni a sodromból, de nem figyelek rá. Így telik a rövidke vonatút a Kiképzőközpontig.. Ott aztán emeletekre bontanak minket egy fiú - egy lány elosztásban. Remélem, hogy Caleb-et, vagy egy ismeretlen srácot kapok, akivel alig kell beszélnem, csak a vacsorát kell kibírnom.
Meghallom a nevem, és mellé annak a fiúnak a nevét, akivel egy emeleten fogok lakni.
Caleb nem lehet, mert őt May-el helyezték el a 11. emeleten. Akkor biztos valami ismeretlen gyerek lesz.
- Amelia Mellark! - olvassa fel Melissa. - A te párod, akivel egy emeleten leszel.... - kikeresi a papírról. - Nathan Odair! 12. emelet!
- Mi?? - döbbenek meg. Ennyire még Melissa sem utálhat.
- Mi a baj Lia? - lép oda Nathan. A hangjából süt a cinikusság.Egyáltalán nem érdekelné, még ha tényleg lenne is bajom. - Nem tetszik az új társaság?
- Semmi bajom Odair. - nézek a szemébe dühösen. - Ennél jobban már nem tudod elrontani a napom.
- Ó, ebben nem lennék olyan biztos.
Ekkor elindulok a lift felé. Gyorsan megnyomom az emeletünk gombját, ám még mielőtt bezárulna az ajtó, Nathan besurran a kabinba.
- Engem majdnem itt hagytál. - vigyorog önelégülten.
- De sajnos csak majdnem. - fűzöm hozzá.
Ilyen remekül indul az életem a Kiképzőközpontban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése