10. fejezet - Dupla rémálom, és a felvonulás előkészülete

Sziasztok!
Igen, tudom eltűntem, de higgyétek el, nagyon sajnálom, de nekem most suli az fontosabb volt.
Viszont köszönöm, hogy néztétek a blogom, és hogy még mindig olvassátok. :)
Nos, már túl van a szerény kis fanfictionom  a 5400 kattintáson, köszönöm szépen! :)
Még jobban a 13 (!) feliratkozót :) :* <3
A történet jelenleg itt tart:
Amelia holnap esik át a bevonuláson. Nem tudja, hogy Xavier milyen ruhát tervezett számára. Nathan pedig most a szokásosnál is bunkóbb. A mentora pedig  Peeta, a saját apja.....
Talán ez az eddigi kedvenc részem, amit én írtam! :)
Pipálni, commentelni ér! :)



Csak szorítom. El sem tudom hinni, hogy itt van velem. Apa, Az apám itt van!
 - Amy... nyugi... itt vagyok. - ölel át apa.
 - Amy? Csak én hívom Liának? - suttogja közbe Nathan.
 - Odair, ne rontsd el a pillanatot! - jön zsigerből a válaszom.
 - Na, ennyi elég, a végén lekönnyezem a sminkem. - csapkod nagyokat a selyemzsebkendőjével Melissa.
  - Persze! Hisz' az a legfontosabb! Mi más.... - forgatom a szemem. Apa a mondatomat kuncogással értékeli. Nathan arcán is átfut egy mosoly  halvány árnyéka.
 - Most sipirc az ágyba! - tapsol kettőt Melissa. - Holnap még tudtok galád módon viccet csinálni belőlem! - sértődik meg a kapitóliumi asszonyság.
 - Nyugodj meg Melissa, a gyerekek már itt sem vannak! - nyugtatja apa,
 - Én rád is értettem, Peeta. - néz rá úgy, mintha ez elsőre is egyértelmű lett volna.
 - Oh, bocsánat hogy van merszem létezni. - indul el a hálója felé.
 - Gyerünk, Odair, indíts, és ti is, a két Mellark! - tol minket végig a folyosón. - Tegyük el magunkat holnapra.
 Fáradtan Apa után megyek, csak én hamarabb befordulok balra, és megállok a ajtóm előtt. Holnap lesz a bevonulás. Tényleg nincs visszaút.
 - Minden rendben?
 - Neked nem kéne már a hálódban lenned? - meg sem fordulok, tudom, hogy gúnyos mosolyra húzza a száját.
 - Elnézést, hogy figyelek rád.
 - DE NEM KELL! - kelek ki magamból, és szembefordulok vele. Nathan csak áll előttem megrökönyödve.
 - Rendben..... jó éjt Lia. - néz még egyszer a szemembe, majd az enyémmel szemben lévő szobájába megy.
Már el is felejtettem, hogy milyen szép kék szeme van. Na mindegy.

                          *                        *                         *

A gyér növényzetben futok, próbálok minél halkabban, ám még így is tudom, hogy követnek, és hallják a lépteim.
Hátrafordulok, és egy dárda majdnem leviszi a fejem. Hát rendben, nem épp barátságos a szándékuk.
Amint rohantam, nem figyeltem, merre szaladtam, és pont ez volt a baj. Elkezdtem lassítani de már majdnem a sziklaszirt peremén voltam. Most a víz felé zuhantam, amit itt - ott fekete foltok tarkítottak. Közelebb értem, és rájöttem, hogy ezek sziklák. A következő pillanat már kiesett.....
Amikor magamhoz tértem, a homokot az arcomba fújta a szél. Kinyitottam a szemem. Már változott a kép.
Száraz sivatagban voltam, ahol tűzött a nap. A torkom kapart a szomjúságtól. Itt csak száraz kórók voltak növényzet gyanánt.Viszont voltak nagy homokbuckák, és mellettem észrevettem egy barlangszerű lyukat a dűnék között. Gondolom nem messze van pár oázis is.
Bementem a barlangba, ahol valamennyivel hűvösebb, és kellemesebb volt a levegő.  
Nem volt különösebben nagy, de én kellemesen elfértem benne.
Amikor végeztem a körbenézéssel - rövid program volt - kinéztem a bejáraton, és megláttam, hogy kisebb homokvihar van. Remek, itt fogok kiszáradni. Nem hiszem, hogy a Játékmesterek olyan gyorsan lezavarják ezt a jelenséget.
Már majdnem elaludtam, hiába próbáltam ébren maradni. Egyszer csak kiabálást hallottam. Erőtlenül kinyitottam a szemem, és láttam egy közeledő alakot a homokszemek között. Ijedtemben éber lettem, hátrahúzódtam, és kerestem valami fegyvernek használhatót, amit meg is találtam az övemre erősítve: egy tőr, és egy kard. Nem épp a kedvencem, főleg nem a kard, de mivel nem volt sem nyílvesszőm, sem íjam, ezzel kellett beérnem.
A ruhámhoz volt varrva egy kendő, amit a fejem köré csavartam, egy sávot hagyva a szemeimnek.
Az alak elérte a bejáratot. A kezében lévő kést erősen markolta. Arcát eltakarta egy hasonló kendő. Magasabb volt nálam, ám ez nem volt nehéz. Azt is észrevettem, hogy egyedül volt. Ám azt is, hogy nem tudott egyenesen menni, és egyik kezét görcsösen hátra tartotta.
Felemeltem a kardom, ám ekkor....
Az ismeretlen rám függesztette a szemét.
 - Segíts! - mondta és összeesett.
Én meg csak sokkolva ültem a falhoz szorítottam a hátam.
Mögötte egy másik alak volt. Gonoszan felnevetett.
- Na, nem akarod megmenteni? Talán még sikerül... Vagy tudok jobbat.... - megpörgette a kést a kezében - téged is kinyírlak.
Akkor indult el bennem valami, és odarohantam a sebesült gyerek elé. Azt sem tudtam ki ő.
 - Hagyd őt békén!! Nem tudod bántani, és engem sem! - néztem szúrósan a szemébe.
 Ő csak gúnyosan elvigyorodott.
 - Nem is akarlak bántani. Megteszi ő helyettem.
Amint ezt kimondta a hátamban szúró,égető érzést éreztem a szívem környékén. Összeestem.
Már akkor hörögve vettem a levegőt.
 A gyerek, akit megvédtem, felkelt, mögöttem állt, a véres késsel a kezében.
A másiknak odaszólt, hogy induljon el.
Mikor ketten maradtunk, odahajolt fölém.
 - Nyugi, a szíved alá döftem, így nagy valószínűséggel a tüdőd fog előbb megtelni a saját véreddel.
Én csak kapkodtam a levegőt.
 - Na, ne nézz így rám. Így adtam neked egy kis időt, hogy elgondolkozz az ostobaságodon.
 A kendő elengedett, lehullott az arca elől, én meg elképedve, levegő kapkodás miatt hörgőrohammal figyeltem az arcot. Főleg a szemeket. Azokat  szemeket, amik most gúnnyal telve néztek rám.
  - Időt kaptál. Örökkévalóságnyi időt kaptál, Lia.
Azokat a ragyogóan kék szemeket.


                               *                     *                         *

Hideg verejtékben kelek az ágyamban. A könnyeket érzem az arcomon. Sírok.
 Ez csak egy álom volt. Ezt csak álmodtam. Nyugodjak meg már, a fenébe is! Miért nem tudok lenyugodni? Ez csak egy nyamvadt álom volt!
Magzatpózba húzom magam, és oldalra fordulok. Az ablakon át látom, hogy még sötét van.
Rendben. Ez csak egy álom, nem a valóság! Akkor mégis miért ijedtem meg így?
Még mindig érzem és hallom ahogy hörögve veszem a levegőt, kiráz tőle a hideg, és újra felsírok.
Ha senki nem hallja, legalább itt hadd legyek gyenge. Amikor egyedül vagyok.
Ám a csendes egyedüllét nem sokáig tart. Valaki benyit a szobámba.
 - Amelia, jól vagy? - suttogja valaki aggódva.
 - Apa, te vagy az? - kérdezem reménnyel a hangomban.
 - Hát, bocsi, de csalódást kell okoznom. - lép közelebb Nathan. - Csak én vagyok az. Odair.
 Elhúzódom a falhoz ijedtemben. A lenge pizsama felsőn és a félig csupasz hátamon érzem a hideg felületet. A lélegzetvételem felgyorsul a pánik miatt.
 - M...mi....mit a.... akarsz?  - kérdezem.
 - Hé, minden rendben? - jön közelebb.
Nem, nincs. Álmomban elszúrtál, miközben átvertél, és láthatóan még szórakoztatott is a haldoklásom látványa.
 Ám elgondolkodtam. Valakivel meg kell osztanom. Apát nem akarom felkelteni.
 - Nincs. Semmi nincs rendben. Miért jöttél át?
 - Hallottam, hogy sírsz. Sőt, zokogtál.
Khm.... nem kell túlozni.
 - Tudom. Rosszat álmodtam.
 Arra várok, hogy kinevet, de helyette csak bólint.
 - Szeretnél róla beszélni?
 - Miről? Hogy megöltél, leszúrtál, és még élvezted is?
 Értetlenül összehúzza a szemöldökét.
 - Tessék? Ezt álmodtad?
Megvonom a vállam, és bólintok.
 - Nem volt a legjobb érzés.
 -  Azt elhiszem.... kérlek ne nézz rám ilyen rémülten. Látod, nincs nálam semmi fegyver!? Ha lenne is, akkor sem bántanálak.
Én azonban még mindig tüntetően az ágy szélén vagyok, a falhoz préselődve.
 - Félek tőled.
 - De nem kell, kérlek hidd el... - kezdi könyörgően. - Egy kicsit bízz bennem.
 - Senkiben sem bízom. Csak magamban.
 - Rendben... akkor legalább ne félj tőlem! - kérlel.
 - Azt nehéz lesz.
 - Hát jó. Akkor én elmentem. Azért próbálj meg aludni. - áll fel, és elindul az ajtó felé.
 - Várj!
Megfordul, kérdőn felhúzza a szemöldökét.
 - Apa alszik. Ha megkérlek....... itt maradnál? Félek, hogy rémálmaim lesznek... - nézek rá szomorúan, és most én kérlelem. Nem bírnék ki még egy pániklást egyedül.
 Féloldalas mosolyra húzza a száját.
 - Hát persze. Esetleg........ - mutat az ágyra - odaülhetek az ágy másik felére?
Elhúzódok a fal mellé.
 - Rendben. De! Ettől még nem bízom meg benned..... ez inkább egy..... szövetség.
 Halkan elneveti magát.
 - Szövetség?
 Komolyan bólintok.
 - Szövetség.
Elfordulok, és lehunyom a szemem.
 - Jó éjt Nath. - mondom félálomban.
 - Hé azt mon...... Jó éjt, Lia.
Aznap este utána nyugodtan aludtam. Nem volt rémálmom. Egy sem.


                                  *                       *                       *

Reggel úgy kelek fel, hogy teljesen meg vagyok nyugodva. Nem tudom, miért gyengültem el este.
Nyújtózkodok, majd felülök az ágyban.
Oldalra fordulok, és látom, hogy Nathan az ágy fejrészének dőlve, előrebukott fejjel alszik.
Elszörnyedek, itt csak nem öltözhetek és fürödhetek. Ezért, mivel Odair itt van, így átmentem az ő szobájába. Nyugodtan bemegyek a fürdőjébe, és lezuhanyozok. Valami ibolyás tusfürdővel fürdök le  Rálépek a kilépőre, ami egyből elkezd szárítani.
Majd felveszek egy lenge fehér ruhát. Mezítláb maradok.
A hajamat törölközővel dörzsölgetve sétálok ki a szobából. Szembe találkozom a póló nélküli Nathannel.
 - MI A FRANCOT CSINÁLSZ?????!! - fordulok el.
 - Én? Inkább te! Ez ugyanis az én szobám!
 - De te ott bealudtál nálam, ott csak nem fürödhetek és öltözhetek!
 - Engem aztán nem zavart volna! - vigyorodik el. - Valld csak be, egyszerűen meg akartál lesni.
 - Te hülye barom! - trappolok ki a szobából. -  Én jöttem előbb ide, te jöttél utánam! Ennyi erővel én is mondhatnám rólad!
 - Én legalább nem tagadnám! - kiállt utánam.
 - ÁÁ! - becsapom a szobám ajtaját. - Egy bunkó vagy, Odair!!
Bent dekkoltam, járkáltam, próbáltam magam lefoglalni. Végül visszadőltem az ágyamba.
Kíváncsi, sőt, rettentően kíváncsi vagyok a Xavier által készített ruhára.
 Rá öt percre dörömbölnek az ajtómon.
 - Amelia, drágám! Itt az ideje abbahagyni a durcát, és kijönni! Xavier már vár! - Melissa daloló hangját hallom az ajtó túloldaláról.
 - És ha nem megyek? - kérdezem nyöszörögve.
 - Akkor hívom apádat.
 - Az nem sokat segítene!
 - Akkor...... ideállítom a kedves lakosztálytársad, Nathan Odairt, hogy szellemes hozzászólásaival szórakoztasson!
 - Nem mered megtenni Melissa!
 - Tégy próbára kisasszony! - pontosan tudja, hogy felidegesítem magam Odairon.
Alig fél perc múlva kattan a zár az én oldalamról.
 - Nagyon helyes - bólint elégedetten.
 - Ez nem volt szép. - -morgok, majd elveszek egy zöld almát a kosárból.
 - Gyorsan edd meg, sietnünk kell!
 - Rendben! De így is tudok menni ha kell.
 - Az még jobb. - tapsikol műmosollyal. - Gyönyörű lesz a ruhád!
Odaállunk a lift elé, várjuk, hogy megérkezzen a fülke.
 - Nathan? - vonom fel a szemöldököm.
 - Már előbb lement. Sietős volt a dolga. - vonta meg Melissa a vállát.
 - Azt gondolom. -  mondom gúnyosan.
 Leérkezünk a földszintre. A többiek nagy része már bement az előkészületi szobába, a másik fele meg a felkészítőcsapattal beszélgetnek.
 Engem most Tasha, a magas vékony nő vár, aki a sminkemmel van megbízva.
 - Szia Amelia! Szervusz Melissa. - köszön mosolyogva.
 - Szia Tasha! - intek  neki.
 - Akkor mehetünk? - biccent az ajtó felé, ami mögött gondolom a ruha vár.
 - Persze.
 - Viszlát lányok! Én megnézem a bevonulási kocsitokat! - azzal elindult a másik irányba, ahonnan néha hallani lehetett a lovak nyerítését.
Mi pedig az egyik ajtó felé vettük az irányt.
 - Milyen lett a ruha? - kérdezem Tashát.
 - Pontosan én sem tudom, Xavier nagyon elrejtette, és titokban dolgozott rajta.
 - Áh, értem.- bólintok.
 - De nyugodj meg, te is szép vagy, a ruha is biztos szép, nem lesz itt semmi baj. - mosolyodik el.
 Elérjük az ajtót.
  - Készen állsz? - teszi a kezét a kilincsre.
  - Igen.
 Benyitunk a szobába. Ott áll még Maxim, Nita és persze Xavier.
 - Szervusz Amelia. - a két felkészítőcsapatos lenyom nekem két - két puszit, és egy - egy ölelést, amit megpróbálok minél gyorsabban viszonozni.
 - Szia Amy, jó napod van? - ölel meg Xavier.
 - Hát, gondolom most sokkal jobb lesz.  -mosolygok rá.
 - Nézzük meg, igazad lesz e. -  vigyorodik el. -  Fordulj meg.
Azért a nagyobb meglepetés kedvéért becsukom a szemem, majd megpördülök.
 - Kinyithatok a szemed.
A két szemem felpattan, arcomra csodálkozás ül.
 - Úristen! Ez....ez... - keresem a legjobb szót- ez gyönyörű! Csodálatos!

Boldog Karácsonyt! :)

Sziasztok!

Ez szintén rövidke bejegyzés lesz.

Boldog Karácsonyt Minden Olvasómnak! :)





Ezt a remek Katniss fanartot találtam, remélem nektek is tetszik! :)


AZ   ÚJ RÉSZ NEMSOKÁRA JÖN! :)

Remélem várjátok! :)

A blog jövőjével kapcsolatban

Sziasztok! :)
Akik követik az oldalt, és akik csak most bukkantak rá, ők is rájöhettek, hogy elég régen adtam életjelet magamról. Itt nem arról van szó, hogy nem szerettem időt tölteni a bloggal, egyszerűen nem volt rá időm.
Szóval, ha azt szeretnétek, hogy folytassam, hogy ennyi késés után is be tudom hozni magam, és ti szívesen olvassátok, akkor folytatom.
De legelőször a sulira kellett koncentrálnom, vagy nem volt ihletem, esetleg egyszerűen idegzetem, kedvem nem volt hozzá.

Szóval, most nagyon fontos lenne a visszajelzésetek!
Köszönöm szépen! :)

Közérdekű közlemény :D - avagy az első díjam :)

Hát, igen. Ezt is megértem, hogy a blogom nyert egy díjat. :)
Igaz nem kritikus blogtól, de nekem ez is jó, mert valaki gondolt a szerény kis blogomra. :)

Köszönöm a díjat Sarah Daylor - nak :)







Szabályok:
 - Írd ki kitől van!
 - Írj magadról 11 dolgot!
 - Válaszolj 11 kérdésre!
 - Küldd tovább 11 embernek!                 





11 dolog magamról:

1.  Barna hajam van, a szemem már nehezebb, mert  barnás - sárgás - zöldes. ( na ezt képzeld el!)
2.  Nagyon szeretek írni, gyorsan kitalálom az alapötletet, de ha nem kezdem el leírni, vagy kifejteni egy blogon, hamar el is megy az ihlet.
3.  Nagyon szeretem mostanában a lovakat, de sajnos nem járok lovagolni.
4. Igazi könyvmoly vagyok fantasy témában, és a magyar íróktól csak a tini, sulis könyveket olvasom, mivel az eddig általam látott magyar fantasy könyveket elég nagy koppintásnak gondolom.
5. Imádok énekelni, de az nem azt jelenti, hogy hangom is van :D
6. most kezdtem 5. éve zongorázni
7.Nagyon fontos nekem mások visszajelzése, hogy mit csinálok jól, ha valamiben nem vagyok biztos.
8.  Imádok rajzolni, és elvileg tudok is :D
9. Átlagban barátkozós vagyok, de nagyon könnyen megy a bunkó viselkedés is, ha az kell.
10. A barátaim, családom szerint jó a humorom.
11. Imádok zenét hallgatni, szinte sehova nem megyek zene nélkül, kivéve, ha nincs fülhallgatóm a mobilomhoz, sem semmilyen olyan szerkentyű, ami képes zenét kibocsátani magából fülhallgató segítségével  ( mint jelen pillanatban sajnos :/ )
+ 1   Hatalmas Directioner vagyok :)  (nem az idegesítő fajtából, legalábbis remélem :D )
+ 2  Na jó, ez lesz az utolsó, ígérem :D
Alapjában véve vidám vagyok, de ha rossz kedvem van, nem szólok senkihez, befordulok ( na, erről a barátaim tudnának beszélni :D)
+ 3  Nagyon álmodozó vagyok, gyorsan jönnek az ötletek, plusz elvileg élénk a fantáziám :D

Sarah Daylor kérdései :

1. Mióta blogolsz?
Az első blogbejegyzésem ezen a blogon 2014. február 27 - én volt. :)


2. Van mottód? Ha igen, mi?
Van, de ez nem mottó, inkább kedvenc szöveg, mert ez nem idézet :D  :
Legyél önmagad, mert mindenki más már foglalt.
I'm crazy! Problem?
Everything is alright.

3. Milyen zenéket szeretsz hallgatni?
Én igazából mindenevő vagyok, de amit talán annyira nem szeretek, az a hörgős metál, meg az ének nélküli techno ( amit én csak ,, rossz tüc  - tüc"-   nek  neveznék) de azokat is elhallgatom, ha muszáj :D

4. Mi a kedvenc könyved?
Bocsi, de ez hibás kérdés. Én többes számban könnyebben fel tudom sorolni, mert megússzátok ezeket a mondatokat ,, Ú, várjááál ezt is naaagyon szeretem!"  meg ,, Bocsi, de ezt kihagytam, pedig nagyon jó!"  :D

5. Mozi vagy színház?
Engem a mozi jobban le tud kötni, mert ha nem történik semmi izgalmas, akkor az effekteket, vagy a háttért elemezem, már ahogy én látom. Viszont ha jó a darab, a színházt is szeretem, és el tudok mélyedni a történetben. :)
Szóval mindegyik, de inkább mozi :)

6. Mennyire követed a divatot?
Nem vagyok nagyon trend mániás, de azért rám nem adnak trapézszárú gatyát :D
Megvan a saját, keverék stílusom :)

7. Mi volt a kedvenc kiskori meséd?
Nagyon Disney mese mániás voltam kiskoromban, és máig tart ez a korszak :D
Talán az Aladdin és a tolvajok fejedelme, az oroszlán király, A kis hableány, Atlantisz, a Kincses bolygó, és minden idők legaranyosabb lovas animációs meséje, a Szilaj :)
Én például a rendes Disney hamupipőkét 8 -9 évesen láttam először, tehát én nem azon a fajtán nőttem fel :)

8. Miért kezdtél el blogolni?
Nem igazán tudom erre a választ. Talán meg akartam mutatni a villág(háló)nak, hogy mit tudok.
Vagy mert a fanfiction ötletet nem akartam örökre egy word dokumentumban pihentetni :)

9. Honnan merítesz ihletet?
Eleve próbálok pár apró dolgot belecsempészni a filmből, könyvből, de volt olyan, hogy más blog ( nem THG témájú) olvasása közben eszembe jut az alapötlet, aztán minden megy magától az apró részleteken át a közzététel gombig :)

10. Mit néztél meg legutóbb a moziban?
Azt hiszem utoljára az egyik legaranyosabb mesét néztem, ami az Így Neveld A Sárkányod 2 volt 3D - ben :)
Remélem a következő vagy az 1D új filmje, majd az Éhezők Viadala 3 part 1 lesz 4, vagy 3D - ben :)
(értsd: a szülinapom után nem sokkal lesz a bemutató, és ezt kértem szülinapomra :D )

11.  Mi a kedvenc tantárgyad?
Örök kedvenc a rajz, az infó, és a biosz, mert jól tanít mindegyik tanár, és könnyű. :) ( infónál nem mindig, de mindig sikerül az 5 - ös doga :D )
A rajzot meg egyszerűen szeretem :)


Kérdéseim:
1. Mi a kedvenc állatod?
2. Milyen bandákat/ énekeseket szeretsz?
3. Mi az álmod?
4. Hova szeretnél eljutni a Földön?
5. Melyik tantárgyat nem szereted?
6. Mi a célod a blogoddal kapcsolatban?
7. Könyv vagy film?
8. Mi a kedvenc filmed?
9. Mi a kedvenc könyved?
10. Van tesód?
11. Van háziállatod?



Akiknek küldöm:

Tatum Dawn

kupyka00

Clove

Flora Romejin

Adel Evans

9. fejezet - Első nap, felkészítő csapat, na meg Xavier és a mentor

Sziasztok! :)
Itt a 9. rész. Bevallom ez volt a leghosszabb ideig írt rész, de ezt  is volt a legnagyobb öröm írni.( azt is bevallom, hogy még az 1600. kattintásnál kezdtem el, és 3-szor javítottam át a számot :D) Köszönöm szépen a pipákat, commenteket,  és a 6. feliratkozót (!) ♥ . De tényleg.:)  Minden bejegyzésnél.
Túl az 1900 kattintáson! :)
Na, elég belőlem, meg a köszönetnyilvánításból.
Jó olvasást! :)
Remélem tetszeni fog! :)

U.I.: Commentelni, pipálni ér! ;)


   Reggel azt veszem észre, miután felkelek, hogy nem a szobámban vagyok, hanem a lakosztály nappalijában, testemen egy puha takaróval.
 - Nézd már! Felkelt a kis Lia! - vigyorog az asztalnál Nathan. Ő és Melissa együtt eszik a reggelit.
 - Ó, szegény Odair. - mondom, miközben nyújtózkodok. - Ma sem múlik el a súlyos egoizmusod?
 - Gyerekek! Elég! Együk meg kulturáltan a reggelit, ha lehet. - hord le minket Melissa.
 - Maga hogy hogy még  itt van ? - kérdezem a nőtől.
 - Hát, én titeket választottalak, úgyhogy a többieknek egy másik segítőjük lesz. - mosolyog, miközben egy apró süteményt majszol. - Mesés lesz ez a pár nap!
Mesés??? Ebben a pár napban arra fognak minket trenírozni, hogy kell embert ölni!
 - Igen... mesés. - dőlök vissza a kanapéra.
 - Ne is álmodj róla! Mars öltözni, majd reggelizni. - terem mellettem Melissa, majd a folyosó felé lök, ahol a szobáink vannak.
Belépek a hálómba. Csodaszép, de ezen már meg sem lepődök. Fogok egy kikészített törölközőt, és elmegyek  a fürdőszobába. Levetkőzöm, bemegyek a zuhanyzókabinba, majd az arcomba engedem a hideg vizet.
Felejts el mindent, és ébredj fel. Mondom magamnak.
Miután elég kitisztultnak vélem a gondolataimat, megnézem a különböző funkciókat.
A végén erős virágillattal megáldva lépek ki a kabinból.
Bemegyek a szobába. Kinyitom a szekrényt. Kiveszek egy lenge sötétkék inget, amire deréktájon csatolok egy vékony övet,mert nekem extra lenge,
~ Kellett nekem anya magasságát és vékonyságát örökölni. ~ mondom magamban, majd egy vékony szabású nadrágot is felveszek. Na, ezzel is meglennék. A hajam megfésülöm, majd csak úgy, vizesen, egyszerű kontyba kötöm.
Halkan dúdolok, miközben kimegyek a szobámból és leülök az étkezőasztalhoz. Magamhoz veszek egy bögre forrócsokoládét, és egy kiflit. Ráérősen mártogatom az italba a péksüteményt, miközben a gondolataim már messze járnak.

Felfoghatatlan. Egy hete még teljesen normális életem volt a 12. - ben. Most pedig itt ülök a végzetemre várva. Azt sem tudom, hogy ma mi lesz. Talán a  stylistommal és a felkészítő csapattal fogunk találkozni. Jaj, de jó.
Nem tudom, hogy lesz a körmenet, mert amíg a körzetekből választották a gyerekeket, addig a sajátosságokra összpontosítottak a ruháknál. A 12. körzet volt a széntermelés helyszíne, ám a háború után az otthonunknak új feladatot adtak. Gyógyszergyártás. Azért reménykedem, hogy nem patikusköpenyben, ijesztően fehér kiegészítőkkel vonulok majd fel. Beleborzongok. Nem értem, Snow hogy érte el, hogy újra közkedvelt legyen a Viadal. De valahogy sikerült neki. Én pedig nem fogok engedelmeskedni, ennek a beteg ,,műsornak" . Nem akarom, hogy Dan azt lássa, hogy este a fényképem vetítik az égre. Nem akarom, hogy bárki azt lássa, hogy a szerette meghal. Senki sem érdemli meg.
A következő pillanatban egy kiáltásra eszmélek fel.
 - Amelia! Az a terítő tudod milyen drága volt??? - visítja Melissa.
 - Mi? - eszmélek föl, és a következő pillanatban meg is látom a felháborodásának okát. A barna folt a terítőn, és a felborult bögre árulkodó nyomnak bizonyul.
 - Sajnálom. - kelek fel az asztaltól.
 - Sajnálhatod is! - vágja rá dühösen Melissa.
Erre begurulok, mert neki a kiömlött ital a problémája, míg nekem az, hogy nagy valószínűséggel csak pár napom, vagy 1 hetem van hátra. Ezzel a gondolatmenettel egy időben a vajazókést az étkezőasztal lapjába szúrom.
 - Az mahagóni! - kiállt fel már-már hisztérikusan.
Én csak ciccegek, és ledobom magam a kanapéra. Most nincs kedvem mentegetőzni.
 - Mi folyik itt? - jön ki Nathan a szobák folyosójáról, miközben még megigazítja a rövid ujjú fölsőjét.
 - Amelia szemtelenkedik. - mondja felháborodottan Melissa.
 - Nem szemtelenkedek, csak nem értem minek ekkora hűhó egyetlen terítőért! - vágok vissza.
 - Azt asztalt is megrongáltad! Ezzel a hozzáállással ne csodálkozz ha nem kedvelnek!
 - A Kapitólium pedig az életemet szaggatta darabokra, mindössze pár nap alatt!Az nem érdekel senkit? És nem érdekel, ki mennyire kedvel! Nem fogom vigyorogva üdvözölni azokat a beteg, idióta embereket, akik a halálomra fogadnak! - fakadok ki, majd pár könnycsepp legördül az arcomon, aztán nem bírom tovább, és  elrohanok a szobámba. Ezt lehet, hogy gyengeségnek vették, de nem igazán izgat. Mikor beérek a szobámba, az ágyra vetem magam. A könnyeim folynak, mintha nem lehetne megállítani. De így is van.
 ~ A 12. körzet..... Vissza akarok menni! De ez csak egyféleképpen lehetséges...Ha megnyerem a Viadalt.
Kisírt szemmel kelek fel. De elszántan. Mostantól nem fog érdekelni, hogy mit gondolnak. Csak egy dolog lebeg célként a szemem előtt.  A Győzelem.
Amikor kinyitom az ajtót, egy lány áll ott. Nem értem mit keres itt, ő azonban lehajtja a fejét, és némán utat enged. Én nem értem, majd amikor látom, hogy a fürdőszobában felszedi a ruhám, amit még tegnap otthagytam, világossá válik. Ő egy Avox, vagyis egy néma szolga.
Amikor elmegy mellettem, halkan azt suttogom neki.
 - Köszönöm.
 Alig észrevehetően elmosolyodik, és bólint. Majd gyorsan elsiet.
 - Lia, megnyugodtál? - lép mellém Nathan.
 - Miért érdekel ? - kérdezem.
 - Mert fél óra múlva találkozol a csapatoddal, azért. - vágja rá epésen, majd ott is hagy.
 - Pff..  -teszem karba a kezem.
 Ekkor szólnak, hogy várnak a földszinten.
Odalépek a lifthez,megnyomom a hívógombot. Ekkor mellém lép Odair.
 - Most mit akarsz?
 - Semmit, nemes egyszerűséggel engem is hívtak, ha annyira érdekel - veti oda a választ.
 - Oh, értem. - húzom ki magam. Ha így állunk.
Beszállunk a liftbe, majd egy rövidke kínos csend után kinyílik az ajtó.
 - Amelia! - ront rám egy  furcsa kinézetű pasas. Méregzöld színű felzselézett haja, tetoválások végig a nyakán, a szeme mellett pedig egy egy csillogó kövecske. És igen...egy  férfiról beszélünk - A nevem Maxim! Én vagyok az egyik tagja a felkészítő csapatodnak drágám! - ragadja meg a vállam, kihúz a fülkéből, majd elkezd nekem mesélni, mintha mindez teljesen természetes lenne.
 Hátrafordulok, segítségkérő pillantásokkal, de csak Nathan reklámvigyorát látom, miközben egy alacsony, türkizkék bőrű nővel beszélget, majd elindulnak a másik irányba.
 Majd mikor visszafordulok, tovább hallgatom Maxim áradozását.
 - Xavier az egyik legjobb, örülhetsz, hogy őt kaptad stylistnak. Istenem, milyen gyönyörű ruhát tervezett a múlt hónapban... persze titokban - kuncog - Feltörekvő divattervező, de nem szereti előbb mutogatni a munkáit, mint az szükséges. - most bemegyünk egy ajtón. Itt találkozok még két nővel.
 - Jajj! Amelia  Mellark! Csodálatos keveréke a szüleinek! - sikítja az egyik, majd odarohan hozzám. - Az apja gyönyörű kék szeme, az anyja csodálatos árnyalatú barna haja, a bőre kissé bronzos, de nem annyira, hogy kreolnak lehessen mondani, az anyja nőies, törékeny alkata, és magassága.
 - Ezt vitatnám, de mindegy. - nézek végig magamon. Én a nőies, na persze.
 - Köszönjük ezt a gyors összefoglalót a lány adottságairól Nita. - tolja el előlem a velem egy magasságú, picit dundi  nőt egy kifejezetten magas, és vékony. - Szervusz Amelia. Az én nevem Tasha. Én fogok a sminkeddel foglalkozni.
 - Én a körmöddel. - mondja vidáman Nita.
 - Én pedig a hajaddal. -  fejezi be Maxim. - Most pedig tegyük rendbe ezt a lányt, amíg Xavier ide nem ér. - tapsol kettőt.




                                                           
                                   *                                  *                                     *


A köröm tökéletes ovális alakra reszelve, a hajam rendezett, frissen mosott. Úgy 1 órával a csapattal való találkozás után, ijesztően rendezetten ülök egy fülkében.  Nem lehet szobának nevezni, ahhoz túl kicsi. Három szekrény van benne. Hideg árnyalatok köszönnek vissza a falakról, és a bútorokról. Én éppen egy türkizkék fotelben ülök, egy szál köntösben, és fehérneműben. Eközben egy kis asztalra kerül az ebédem, ami a kanapék, és fotelek között van. Gyorsan el is fogyasztom az ételt, mert nagyon ízlik. Majd tovább várom, hogy az a bizonyos Xavier feltűnjön végre  a színem. Hirtelen egy ajtó zaja csapja meg a fülem.
 Egy húszas évei közepét taposó fickó áll meg előttem.Talán 26 körül van. Amit először kiszúrok a külsején, hogy sokkal normálisabb, mint akikkel eddig találkoztam a Kapitóliumban. Szőkés hajának eleje szálkásan  felzselézve, jég kék szeme engem fürkész. Aztán feltűnik, hogy pár kék tincs van a hajában.
 - Amelia, a nevem Xavier - mutatkozik be. Majd észreveszi, hogy kissé feszült és merev vagyok. Egy apró mosoly árnyékát látom átsuhanni az arcán.
 - Üdv, Xavier - mondom. Még engem is megrémít, hogy milyen hideg a hangom. Akárcsak mint az ő szeme színe. - Ugye nem akar nevetséges, vagy ijesztően fehér ruhába öltöztetni? - bukik ki belőlem a kérdés, amit egyből meg is bánok.
 - Nem. - itt látom, mennyire mulattatta az előző kérdésem, mert most egy egész mosollyal jutalmaz, nem csak egy árnyékkal. - De légyszíves tegezz, mert annyival azért nem vagyok idősebb nálad.
 - Rendben. - mosolygok vissza rá. Valamiért kezdtem feloldódni a környezetében. Talán azért, mert nem volt idegesítő a beszédstílusa, vagy az egész lénye.
 - Tehát..... - húz elő egy papírt a zsebéből, majd széthajtogatta. - Nathan Odair a párod?
 - Tessék??? - szalad fel a szemöldököm egy minutum alatt.
 - Úgy értem a beosztott..... - mivel rövidre akarja fogni meg is változtatja a mondandóját. - Az a fiú, akivel egy emeleten laksz.
 - Oh, igen, ő az - vágom rá már-már vidáman a választ. Nem azért, mert Nathanről van sző, hanem azért, mert Xavier gyorsan megértette velem.
 - Rendben - teszi el a lapot. Én nem értem, miért kellett ez a kérdés.
 - Mikor lesz a bemutatás?
 - Holnap délelőtt. - tűri fel sötétkék ingét, amit egy fekete, elegáns, ugyanolyan hosszú gombos mellénnyel párosított.
 - Értem..... - teljesen véletlenül, és akaratlanul pillantok az alkarjára, de ez az egy másodperc elég volt. Egy madarat látok, egy körben, nyíllal a csőrében. Ez egy tetoválás. Ami olyan, mint anya kitűzője.
 Xavier meglátja, hogy hova nézek.
 - Oh, a  tetoválásom nézed ... gondolom rájöttél, hogy honnan van az ábra.
 - Igen... de miért csináltad? - már megint nem tudok parancsolni a szavaimnak.
 - A szüleim a háborúban harcoltak, és meghaltak - szomorú mosollyal folytatja a történetet. - Most biztos azt kérdezed magadban, hogy akkor mégis mi a fenéért jöttem ide, hogy stylist legyek..a válasz egyszerű. Véget akarok vetni ennek az egésznek. De ha azt nem is tudom elérni, legalább meg tudok menteni két gyereket..
 - Kettőt? - vonom fel megint a szemem.
 - Még nem is néztelek meg. - áll fel hirtelen. Tereli a témát. Nyújtja a kezét, amit én el is fogadok, majd egy sámlira állít, és leveszem a köntösöm. Egy szál fehérneműben állok, ő pedig, mintha egy építész a tervrajzokat javítaná, odalép hozzám, mondja, hogy húzzam ki magam,itt tettel is megerősíti a kérését, mert fogja a vállam, és hátrahúzza, az állam pedig följebb emeli.
 - Legyél büszke - mondja. - légyszíves csukd be a szemed.
Engedelmeskedem, majd érzem, hogy egy ruhát ad rám.
 - Miért nem nézhetek?
 - Mert meglepetésnek szánom - a hangja alapján hallom, hogy mosolyog.
 - Hát jó, rád bízom.




                         
                                     *                                *                                   *


Miután Xavier gémkapcsokkal rám alakította a ruhát, kaptam egy újat, amit felkapok és elmehetek. Fáradtan nyomom  meg a lift hívógombját, és vártam. Mikor megjön a felvonó, beléptem. A fülkében töltött rövid idő ráébreszt, ogy nekem még van ma egy túlélendő vacsorám Melissával.
Amikor viszont kinyílik az ajtó, az asztalnál három ember ül az étkezőben. Kettő oldalt ül, egy pedig nekem háttal. Két személyt egyből felismerek. Melissa és Nathan.
Ekkor, abbahagyják a beszélgetést, mert meghallják, hogy belépek. Odair csak mosolyogva biccent. De ez nem vidám, vagy önelégült mosoly. Ez szomorú
 - Á, Amelia! - mondja vidáman Melissa. - Megérkezett a mentorotok.
Ekkor a háttal ülő illető feláll, és megfordul.Én csak ledermedve figyelem a mozdulatait.
 - Szia Amelia. - köszönt.
A tagjaim továbbra is megfeszülnek, majd oda sétálok elé, hogy jobban szemügyre vegyem az új mentorom.
  - Am...
Nem hagyom hogy befejezze a nevem, hirtelen megölelem. Melissa furán, de boldogan néz, Nathan pedig továbbra is szomorú mosollyal ül.
 - Szia......Apa... - suttogom a vállába.

8. fejezet - A búcsú, majd megérkezés a Kiképzőközpontba

HHHAAAALI mindenki .:D
Először is nagyon szépen köszönöm az 5. (!) feliratkozót, a commenteket, pipákat.
Másodszor köszönöm az 1300 kattintást :*
Na, jöjjön a várva várt rész! :)



Csak ülök a szobában.
Mit mondjak nekik? Azt, hogy minden rendben lesz? Senki nem hinné el. Akkor...
Nincs időm tovább gondolkodni, mert ebben a pillanatban belép anya a szobába. Nem bírom ki, a karjaiba vetem magam.
 - Anya! Nem akarok mindent elveszíteni! - zokogom.
 - De nyerni fogsz. - suttogja.
 - Láttad te őket?
 - Igen, és neked van a legtöbb esélyed. - nyugtat meg.
 - Mit csináljak?
  Kontyából egy barna tincs előrehull az arcába. Szürke szemei gondterhelten néznek rám.
 - Amint tudsz, szerezz vizet. Ne menj a Bőségszaruhoz, bármilyen értékes kincsek vannak ott, nem éri meg, mert vérfürdő lesz. Legfeljebb olyat vegyél el, ami közel van hozzád, és utána el tudsz futni. Haymitch rengeteg Viadalról beszélt neked, tudod mik a jellemzői egy Arénának.
Bólintok.
  Általában egy szem előtt lévő vízlelőhely van, a többi el van rejtve.
 - Ne menj túl messze a többiektől, mert akkor a Játékmesterek  erővel terelnek vissza a többiekhez, vagy megölnek.
Újra bólintok.
 - Rendben - ölel meg. - Maximum egy hónap, és újra látjuk egymást.
Vagy nem. teszem hozzá magamban.
 - Lejárt az idő. - lép be egy Békeőr.
 - Szia. - köszön el anya.
 - Szia. - köszönök vissza.
Kilép az ajtón. Helyette Dan lép be.
 - Amy. - jön oda hozzám.
 - Igen?
 - Vigyázz magadra - ölel meg. - Gyere vissza.
 - Rendben. - ő is tudja, hogy erre igen kicsi az esély.
 - Te pedig figyelj anyáékra rendben? -mosolygok. Amikor kicsi volt, én pedig elmentem mondjuk egy barátnőmhöz egy ideig, mindig ezzel viccelődtünk.
 - Rendben. - mosolyog.
  Ekkor ismét belép a Békeőr.
 - Tudjuk, tudjuk. - hagyom rá. - Lejárt az idő. - ami azt illeti kevesebb idő, mint kellett volna.
 - Meg tudod nyerni. - mondja mélyen a szemembe nézve Dan. Anya gyönyörű szürke szemeit örökölte.
 - Meg tudom. - ölelem meg utoljára.
Kimegy. Apa pedig jön befele.
  - Még mit nem tudsz? - kérdezte idegesen.
 - Nem tudom, szerintem minden fontosat. - vonok vállat.
 - Rendben. Ne feledd, szerzünk neked támogatókat. Meg még pár gyereknek.... - mondja gondterhelten.
 - Kiknek? - kérdezem.
 - Az most nem érdekes. Figyelj. - néz mélyen a szemembe. - Adok neked egy karkötőt / nyakláncot / bokaláncot, vagy aminek hordani akarod. Keress egy embert, akin hasonló van! Érted?
 - Igen. - bólintok. Vajon mire megy ki a játék?
  - Oké. - nyomja a kezembe az ékszert. - Tedd el! Figyelj rá, el ne tűnjön! Világos?
 - Apa nyugi, igen, teljes mértékben értem.
 - Rendben. - kezdek megőrülni a sok beleegyezéstől. Másról nem lehet beszélni?
 - Hiányozni fogsz. - ölelem meg.
 - Te is nekem. - tol el magától. - De nemsokára találkozunk.
Én az ő kék szemét örököltem, de valahogy úgy éreztem, neki sokkal különlegesebb, mint nekem. Ezt soha nem értettem.
 - Mindjárt letelik az idő. - mondja apa.
 - Akkor még öleljél meg.  - hajtom a fejem a vállára. - Miért nem olyan minden mint régen?
 - Amy, az a baj, hogy pont olyan minden, mint régen...
 - De én úgy értem, hogy..mindegy.
 - Tudom, hogy hogy érted.
 Ekkor belép ugyanaz a férfi.
 - Lejárt az idő. - jelenti ki.
 - Haymitch is jön? - kérdezem apától.
 Ő a fejét rázza.
 - Inni ment, amikor megtudta  hogy kisorsoltak téged.
 - Ó.
Ekkor apa is kimegy az ajtón a békeőrrel együtt.
Majd Melissa lép be.
 - Amelia drágám, gyere szépen, megyünk a vonatra. - fogja meg az alkarom, és kihúz az ajtón.
 - Rendben, de tudok egyedül is menni. - jegyzem meg.
 - Jaj, ne butáskodj, sietnünk kell a Kiképzőközpontba.-fordul felém, és megajándékoz egy műmosollyal.
Így rángat a vonat felé.


                             *                                                    *                                                   *


A vonat pompázatossága nem újdonság.
Leültem egy asztalhoz, és elkezdtem majszolni egy almát.
A többiek nem mozogtak olyan otthonosan, mint én. Ők látszik, hogy nem bírják eljátszani az amolyan           ,,engem hidegen hagy" stílust.
Kivéve talán Nathan-t. Az a srác még rajtam is túltesz.
Caleb is viszonylag lazán viselkedik, de ő inkább csendben van, vagy May-el, a tesójával beszél.
May szép lány. Kreol bőre van, mint az apjának, de a szeme és a haja az anyjáé. A tekintetéből fékezhetetlenség, ravaszság tükröződik. Nagy valószínűséggel forróvérű, mint az anyjuk.
Ekkor valaki leül velem szembe.
 - Ennyire ámuldozásra késztet a látványom?  - vigyorog Nathan.
 - Mi a fenéért teszed az agyad? - kérdezem a szemébe nézve.
 - Ugyanezt kérdezhetném tőled. - von vállat.
 - Nem játszom meg magam.
 - Én pedig nem hiszem el, hogy szó nélkül hagynál a normális életben egy ilyen helyzetet. - mutat körbe.
 - A normális életben nincs ilyen súlyosságú helyzet.
 - Mindegy. A lényeg, hogy szerintem ennél beszédesebb szoktál lenni.
 - Mondd, te ilyen emberspecialistának képzeled magad? Csak mert hogy tudd, valamit nagyon rosszul csinálsz, ha ezzel akarsz elérni valamit! - kelek föl a székből.
Nathan csak egy gúnyos ciccegést hallat.
Átülök egy másik székbe. Pont Caleb és May közelébe.
 - Helló. -mosolyog rám a lány. - Amelia ugye?
 - Igen.  -húzom halvány mosolyra a szám. - Te pedig May.
 Bólint.
 - Én pedig Caleb. - ül le velem szembe a testvére. - Bocsánat még egyszer, hogy csak úgy elviharzottam, amikor beléd mentem. - mosolyog.
 - Semmi baj.
 - Hallottam, hogy anyukád volt régen az apánk barátnője. Ez igaz? - vigyorog Caleb.
Én csak értetlenül megráztam a fejem. Nem értettem, hogy jött ez a nagy témaváltás.
 - Anyukám soha nem beszélt úgy Gale-ről. Vagyis mondta, hogy ő és apa versengtek, de ezenkívül csak régi jó barátként került szóba.
 - Ezt majd szóvá fogom tenni apánál. - dől hátra a fiú.
 - Minek Caleb? - fordul felé May. - Az se biztos, hogy valaha újra találkozunk apával, és te még......
 - Találkozni fogunk vele! - szól ingerülten a testvére, és elmegy.
 - Bocsi, a bátyám nem nagyon képes türtőztetni magát ilyen helyzetekben. Könnyen felkapja a vizet.
 - Semmi baj.... A bátyád? Azt hittem te vagy az idősebb.
 - Igazából az ikertestvérem, de igen, ő az idősebb. - legyint.
Nathan még próbál pár megjegyzéssel kihozni a sodromból, de nem figyelek rá. Így telik a rövidke vonatút a Kiképzőközpontig.. Ott aztán emeletekre bontanak minket egy  fiú - egy lány elosztásban. Remélem, hogy Caleb-et, vagy egy ismeretlen srácot kapok, akivel alig kell beszélnem, csak a vacsorát kell kibírnom.
Meghallom a nevem, és mellé annak a fiúnak a nevét, akivel egy emeleten fogok lakni.
 Caleb nem lehet, mert őt May-el helyezték el a 11. emeleten. Akkor biztos valami ismeretlen gyerek lesz.
 - Amelia Mellark! - olvassa fel Melissa. - A te párod, akivel egy emeleten leszel.... - kikeresi a papírról. - Nathan Odair! 12. emelet!
 - Mi?? - döbbenek meg. Ennyire még Melissa sem utálhat.
 - Mi a baj Lia? - lép oda Nathan. A hangjából süt a cinikusság.Egyáltalán nem érdekelné, még ha tényleg lenne is bajom. - Nem tetszik az új társaság?
 - Semmi bajom Odair. - nézek a szemébe dühösen. - Ennél jobban már nem tudod elrontani a napom.
 - Ó, ebben nem lennék olyan biztos.
Ekkor elindulok a lift felé. Gyorsan megnyomom  az emeletünk gombját, ám még mielőtt bezárulna az ajtó, Nathan besurran a kabinba.
 - Engem majdnem itt hagytál. - vigyorog önelégülten.
 - De sajnos csak majdnem. - fűzöm hozzá.
Ilyen remekül indul az életem a Kiképzőközpontban.

7. fejezet - A sorsod egy papíron múlik

ÉÉÉssssssssssssssssssssss igen!!  Végre itt a következő rész!
Bocsánat hogy ennyit kellet várnotok,de ez nekem kemény dió volt. Túl sok infó kellett volna hirtelen kevés idő alatt, és most volt az év végi hajrá.
Köszönöm a 4 (!) feliratkozót.♥
És lássanak csodát, szerény kis fanfiction blogom elérte az 1000 kattintást.
Köszönöm szépen!
Na, most már jöjjön a rész. :)



Egy fehér rózsa, melyből bódító illatfelhő száll fel. Sátáni kacaj. Rémképek pörögnek a fejemben. Viadal, vérfürdő, halálsikoly, ágyúdörrenés, óriási mutáns lények....a családom.......apa felém jön...nem tudja mi van mögötte.....NEEE!!!
A takarók fojtogató felhőként tapadnak rám. Én egy óriási sikoly közepette próbálok kiszabadulni. Nem megy, de én még mindig erősen csukva tartom a szemem és kapálózom. Még mindig sikítórohamom van. Egyszer csak egy kicsapódó  ajtó hangja csapja meg a fülem.Majd valaki lerántja rólam a takarót, és két kéz ragadja meg a vállaim.
 - Amy! Amy! - ráz meg  egy ismerős hang. Bármennyire próbál nem erősen rázni, a félelme erősebb - Amy, nyisd ki a szemed! Mi történt??
Lassan kinyitom a szemem. Először homályosan látok, majd lassan minden apró részlet kiélesedik. Meglátom apa halálra vált arcát.
 - Apa! - vetődök a karjaiba, és kitör belőlem a zokogás. -Láttam, én láttam....
 - Nyugodj meg ez csak egy álom volt.-ölel át.
 Lassan lenyugodtam.Minden rendben. Beszívom apa ruhájának illatát.
 - Minden rendben. - hagyja abba az ölelést.
 Nem, semmi nincs rendben. Ezt ő is tudja.
Ekkor egy Békeőr lép be.
 - Mr. Mellark, és Mellark kisasszony, készülődjenek, mert az ünnepség nemsokára kezdődik.
Ünnepség? Ünnepség? Ez az ember normális?? Hahó! Gyerekeket végeznek ki!!
 Uralkodva az érzéseimen ezt válaszoltam.
 - Rendben, köszönjük, hogy szólt.
Ezután belül szépen tovább folytattam a szitkozódást, ráadásul éppen meg akartam kérdezni a Békeőrt, milyen érzés, hogy éppen egy gyereket hív a kivégzés előtti készületre. Ám ekkor apa közbeszólt.
 - Akkor elmenne ha lehet?! - nem valami nyugodt. De ezek szerint a Békeőrnek túlságosan reggel van ahhoz, hogy kivegye a hangjából a - megjegyzem igen erős - gúnyt.
 - Oh, persze! - mondja, és már el is tűnik a szemünk elől.
Apa ekkor mindenhol körülnéz, nem tudom mit keres.Aztán néhány kis mikrofont - ami gondolom lehallgató készülék - letesz a földre, és teljes erőből rálép.
 - Amy... - kezdi apa.- Ha kihúznak ne mutass érzelmet, csak nézz elszántan. Akkor van esélyed egyből támogatókat szerezni, legalábbis felkelteni az érdeklődésüket. Mi anyáddal, amennyire tudunk, beszerveződünk a belső körökbe, és javítunk az esélyeiden, habár szerintem nem sok szükség van rá. -mosolyog.
 - Anya Dan-nek mondja el az infókat? - vonom fel a szemöldököm.
Apa bólint.
 - A többit majd elmondom, ha szükséges. De reméljük nem lesz az.
 Ja, én is. De annak annyi az esélye, mint az, hogy hirtelen felébredek, és kiderül, hogy ez az egész csak egy álom, és ez a szint erősen hajaz a nulla felé. Jaj, de jó.
Apa kimegy a szobából, én pedig leroskadok az ágyra.
Végem van. De nem képletesen. Két hét múlva nagy valószínűséggel már nem leszek az élők sorában.
Mert nem hiszem, hogy Snow megkegyelmez nekem. Egyértelmű, hogy az első 3-ban leszek, akit kihúznak.
Remélem, hogy  Dan szerencsésebb lesz.
Kinyitom a szekrényt. Ebben nincs ruhakavalkád, csak egy egyszerű szürke-fehér ruha árválkodik ott. Gyorsan felkapom, a hajam pedig egy egyszerű kontyba tekerem.
Belenézek a tükörbe. Az életem romokban. Nincs semmi esély, hogy újra a tizenkettesben legyek. Hogy reggel ott ébredjek fel.
Kinyitom az ajtót. Nem mutatok semmi érzelmet, már - már gépiesek a mozdulataim.

                                                 *                               *                              *      


A sorsolás az udvaron lesz. Kilépünk a teraszra, amikor belém jön egy kreolos bőrű fiú.
 - Bocsánat. - mondja, majd mosolyogva kikerül.
Anya ezt észre veszi, majd idegesen hangoztatja is apának.
 - Ők akkor itt vannak?? Mármint együtt a.....a....
 - Gondolom, mivel ez a fiú nagyon hasonlít rá.-bólint apa.
Biztos valami régi viadalos nyertes gyereke.
Ekkor egy anyáékkal egyidős nő lép oda hozzánk.
 - Peeta! Katniss! Rég láttalak titeket, habár nem pont így kellett volna találkozni..... nem láttátok a fiam?
 - De, az előbb ütközött a lányomnak.-jelentette ki  anya.
 - Oh...-  Rendben, köszönöm. Peeta, gyerekek. - gondolom ezt köszönésnek szánta, de már el is viharzott.
 - El sem hiszem, hogy itt vannak....-mondja anya.
 - Végül is érthető, nyertes szülő gyerekei. - mondja apa.
 Ekkor megszólal a jelzőhang - máshogy nem tudom beazonosítani - és az egész tömeg egyszerre hagyta abba a beszédet.
Snow felmegy az emelvényre.
 - Üdvözlök mindenkit a 100. Éhezők Viadalának Aratásán! - kezdi a nem túl hosszúnak ígérkező beszédét, mert gondolom alig várja, hogy megtudja, milyen ártatlan gyereket nyírhat ki. - Gondolom, most mindenki azt kérdezi magában, hogyhogy itt állok önök előtt. A válasz egyszerű. Maradt néhány hűséges segédem, és vártam. A kivégzésem napján, amikor nagy volt a tömeg, eloldoztak. Utána csak el kellett menekülnöm. Szintén egyszerű feladat volt, mert pánikot keltett az a tény, hogy Miss Everdeen lelőtte  Alma Coin-t. Aztán, pár év múlva a lázadók vezéreit megölettem, vagy nemes egyszerűséggel elhallgattattam.Utána szabad volt az út az elnöki címhez. Na meg rengeteg új Avoxot is kaptam. - mosolyog gúnyosan.
 - Elmebeteg. - suttogja anya.
 - Most pedig jöjjön az a rész, amit mindenki izgatottan vár! Melissa, kérem lépjen a cédulákat tartalmazó gömbökhöz. - ekkor helyet cserél egy furcsa hajú,  tetovált inda szerű szemöldökű nővel.
 - Köszönjük Snow elnök úr, ezt a csodálatos beszédet! - itt úgy tapsol mintha a világ legszebb szónoklatát hallotta volna. - Nézzük, ki esz az első szerencsés kiválasztott. - lép oda a gömbhöz. Lenyúl az aljára, kotorászik egy ideig, majd megragad egy cetlit, és szétnyitja.
 -  Jenna Connor . - mondja mosolyogva.
Anya a szája elé kapja a kezét.
 - Cecelia lánya. - nyugtázza apa.
Állj. Ki? Honnan ismeri? Úristen! Mi van ha az én szüleim ölték meg szerencsétlen lány anyját....De mi van akkor, ha én leszek az ő gyilkosa? Vagy fordítva???
 - Szervusz Jenna - fogja meg a nő a lány vállát. - Kérlek ülj le. - A lány halálra vált arccal fordul a szék felé.
Hívnak még néhány gyereket, akiket nem tudok megjegyezni, anya néha viszont halkan sikolt egyet, ha ismeri őket, vagy jóban volt a rokonával.
 - Caleb Hawthorne! - kiáltja Melissa. Ekkor előlép a kreol bőrű fiú, aki belém jött. Az anyja próbálja visszatartani, miközben hangosan szitkozódik.
 - Ti szemetek! Nekem  megkeserítettétek az életem, de a fiamét nem fogjátok! - majd rámutat Snow-ra. - Te! Egyszer saját kezűleg foglak megfojtani! - kiabálja.
 - Oh, kedves Mason kisasszony. - mosolyodik el Snow. - Még mindig nem tanult meg rendesen beszélni?
 - Johanna, nyugodj meg. - fogta meg a nő karját egy férfi. - Hagyjad.
 - Mi? Gale, a fiunkat le akarják mészárolni!! - a nő szinte már vicsorog.
 - Anya. Nyugalom. Minden rendben lesz. - öleli meg a fiú az anyját, és kimegy a pódiumra.
 - A következő pedig. - felvesz egy papírdarabot a tetejéről. A szívem olyan gyorsan ver, hogy csodálom, hogy még nem ájultam el. Apa megszorítja a kezem. - Amelia Mellark!
,, Ne mutass semmi érzelmet! Nézz elszántan!" Megpróbálok eleget tenni apa utasításának. Anya elkezd sírni, hiába tudta biztosra, hogy valamelyikünket kisorsolnak. Odahajolok Danhez.
  - Légy erős! Bármi történik! Téged nem fognak kihúzni.
 - Honnan veszed?  - néz rám anya szürke szemeivel.
 - Tudom. - ölelem meg szorosan, majd kimegyek az emelvényre.
 - Szervusz Amelia. - Melissa meg akar fogni, de elhúzódok tőle. Úgy tesz, mintha nem venné észre, ezért visszafordult az emberek felé.
 - Már csak pár hely maradt. - dörzsöli össze mosolyogva a tenyerét. Ez a nő sem százas.
 - Dylan Smith! - Melissa már nagyon le akarja ezt  az egészet zavarni.
Egy  hegyes  fogú nő mosolyogva átöleli nagydarab fiát. Tizenhét - tizennyolc lehet.
 - Uriah Morgen! - egy szőke idősebb fiú lép ki a tömegből. Ő biztos nem egy nyertes gyereke. Maximum egy nagynénje, vagy nagybátyja lehetett az.
 - Már csak két hely van! - nyúl bele a gömbbe a nő. - May Hawthorne!
A férfi, bizonyos Gale, és Johanna megölelik a lányukat, majd kénytelenek elengedni. Gale ekkor leguggol, majd amikor újra felkel egy kislány néz könnyes szemekkel a testvérei után.
  - Az utolsó pedig... - mindenki idegesen figyel, én pedig szememmel pásztázom a tömeget.                            - Nathan Odair! - mondja ki az ismerős nevet Melissa. Egy nő Johanna mellett felsikít, majd megragadja a mellette álló bronz barna bőrű, és hajú fiút.                                                                                                    - Nathan Odair! Kérlek gyere!
Johanna kénytelen leszedni Nathanről a nőt. A fiú feljön a színpadra, majd leül mellém. Összeakad a tekintetünk. A tengerzöld szemeiről egy név ugrik be, amit kiskoromban sokszor halottam, és egy régi könyvünkben is benne van.
Finnick
Gyorsan elkapom a tekintetem. Melissa helyett már megint Snow áll a mikrofonnál.
 A szüleim kétségbeesetten néznek rám.
 - Hölgyeim és uraim! A 100. Éhezők Viadala Kiválasztottjai! - kiáltja a férfi.
Utána az épületbe vezetnek bennünket. Külön szobákba.
El kell köszönnöm tőlük.
Nem sírhatok.
Erősnek kell lennem.